Székesfehérvár visszaszerzi a repteret

Két és fél milliárdos állami támogatás

[j.protic] publikálva: 2014-12-23 12:39:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó:ilo.hu

Aláírta a börgöndi repülőtér megvásárlásához szükséges állami támogatásról szóló megállapodást Székesfehérvár polgármestere - közölte a város önkormányzati kommunikációs központja hétfőn az MTI-vel.


A közlemény szerint Cser-Palkovics András polgármester úgy fogalmazott: nagyon régi probléma oldódhat meg azzal, hogy a kormány 2 milliárd 550 millió forinttal támogatja az értékes terület megvételét.

A városnak napokon belül rendelkezésére állhat majd a fedezet ahhoz, hogy előreláthatólag 2015 januárjában megvásárolhassa a börgöndi repteret és a hozzá tartozó ipari parkot - emelte ki a polgármester.

Székesfehérvár önkormányzata 2012 októberében döntött úgy, hogy visszakéri a börgöndi repülőtér területét a befektető cégtől, a Biggeorges-NV Zrt.-től, mert évek óta nem történt érdemi előrelépés a repülőtér ügyében. A városi közgyűlés ugyanabban az évben, december 21-én mondta ki, hogy a befektető szerződést szegett.

Tavaly szeptemberben Cser-Palkovics András bejelentette: Székesfehérvár önkormányzata és a befektető szóbeli megállapodása értelmében a börgöndi repülőtér visszakerülhet a város tulajdonába, a vele szomszédos ipari parkot pedig a két fél közösen fejlesztheti.

Idén augusztusban a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kormány "egyes székesfehérvári stratégiai jelentőségű vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba kerülése érdekében" nyújt a támogatást.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Húsmentes svéd húsgolyó
Új verzióval erősít az IKEA
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Már a tünetek előtt figyelmeztethet
A koronavírusra is reagálhatnak az okoseszközök

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--