Székely határőrök nyomában

Erősödik a kegyeleti turizmus

[Kail] publikálva: 2018-02-16 11:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Magyarság Házában rendezett konferencián a zsúfolásig megtelt teremben azokra a székely és magyar katonákra, határőrökre emlékeztek, akik önfeláldozó hazaszeretetet tanúsítva védték a magyar állam keleti és déli határait.


Nyitóbeszédében Erdélyi Rudolf, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója felidézte a 32-es határvadász emléktúrát, azt, hogy mekkora élmény volt részt venni ezen.  Vitéz Sebő Ödön főhadnagy 1944 őszén a 32. hegyi határvadász zászlóalj tisztjeként embereivel hatalmas túlerő ellen védelmezte a Gyimesi-szorost. Előttük tiszteleg az 50 kilométeres emlékút, melynek nyomvonala megegyezik azzal, amelyet a bekerítésből kitörő honvédek használtak.

"A turistaút nemcsak emlékútként jelentős, de páratlan szépségű is, átvezet a gyimesi csángóföldről a csíki székelyek lakóhelyére, végigvezetve egy csodás, emberi hősiességgel és bátorsággal átjárt hegyvidéken, ahol a magyar nép legvitézebb katonái harcoltak és haltak meg nemzetünkért" - fogalmazott Erdélyi Rudolf. Aki arról is szólt, hogy az emlékút célja összecseng a Magyarság Háza mai rendezvényének céljával: az elcsatolt területek magyarságával való kapcsolattartás erősítése, valamint a Keleti-Kárpátokban hősi halált halt katonák előtti főhajtás.

Az előadásokon szó volt a 19. századi román-magyar határ kijelöléséről, a 18. századi székely határőrezredek történelmi-hadtörténeti hátteréről, az első világháborús harcokról az Úz-völgyében, a második világháborús Székely Határőrség szerepéről és a televíziós műsorból lett Hazajáró Egylet küldetéséről is.

A konferencián elhangzott, hogy Erdélyben a kegyeleti turizmus erősödése várható, a háborús emlékeket egyre többen keresik fel.

A Magyarság Háza hétvégi programjáról ITT olvashatnak részletesen.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A főszerepben Gyergyó

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Elektromos áramot tankolnak
Átadáták az első nyilvános elektromos töltőállomást
PÉNZTÁRCA
Olcsó LADA, de nem nekünk
Fapados autóval jelentkezik az orosz autógyár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Luxushotelek Bakuban
Különleges miliő és hangulat Azerbajdzsán fővárosában
RECIKLI
Szemét támadja Pekinget
18 ezer tonna szemét a kínai fővárosban

Itt jártunk: Bali

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szexjelenetek élőben, kukkolóktól

Kémkamerák szállodákban, show a neten

2. Megmérgezték a bunga-bunga modellt?

Rejtélyesen halt meg a koronatanú

3. Tanár-diák szex a tanteremben

A fiú még csak 17 volt, a tanárnő majdnem 30-cal több

4. Mi volt Lady Churchill és a királynő közt?

Filmen a 18. századi féltékenységi dráma

5. Pucéron kampányolt a professzor asszony

A Brexit meztelenné tesz

6. Meghalt a híres csók háborús hőse

Öröm vagy szexuális zaklatás?

7. Sporttörténeti per kezdődött

Indulhat-e a nők között Semenya?

8. Hogy lett Párizs a szerelem városa?

Nászutasok a prostik nyomában

9. A Valentin-nap sötét múltja

Kecskevér, bőrkorbács és meztelen rohangászás

10. Pikáns fotókkal zsarolják Jeff Bezost

Miért került célkeresztbe a világ leggazdagabb embere?

Műsoraink
2019.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Bali magyar szemmel
2019.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Kambodzsa
2019.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Bali magyar szemmel ism.
Közösség
Nap lánya

Egy angol lány, aki Indiát választotta

Szófelhő / Archív
--