Szárnyal a brit gazdaság

Hatéves csúcson a gazdasági növekedés

[j.protic] publikálva: 2014-01-28 12:52:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A londoni Big Ben

Hat éve nem volt olyan gyors a brit gazdasági növekedés, mint tavaly, bár a növekedési ütem és az összteljesítmény is változatlanul elmarad a pénzügyi válság előtti csúcstól - közölte előzetes keddi becslésében a brit statisztikai hivatal (ONS).


A részleges adatokból számított első becslés alapján a brit hazai össztermék (GDP) a tavalyi negyedik negyedévben 0,7 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, 2013 egészében pedig 1,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Az ONS hangsúlyozta, hogy ez 2007 - a globális pénzügyi válság elhatalmasodása előtti utolsó teljes év - óta a legnagyobb növekedési ütem volt, ám a brit gazdaság által megtermelt GDP-érték továbbra is 1,3 százalékkal elmarad a 2007 egészében mért szinttől. A növekedési ütem sem érte még utol az akkorit: 2007-ben 3,4 százalékos gazdasági bővülést mértek a brit gazdaságban.

Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - 2008-2009-es recessziója az addigi leghosszabb volt a modern brit gazdaságtörténetben: a visszaesés 2009 harmadik negyedévéig tartott; az volt a hatodik olyan negyedév egymás után, amelyben csökkent a brit GDP-érték.

A brit statisztikai hivatal becslése szerint a brit GDP a pénzügyi válság előtt mért legutóbbi csúcs és a 2009 közepén elért mélypont között 7,2 százalékot zuhant; ez is időarányos negatív rekord.

Londoni pénzügyi elemzők azonban az idei évre már robusztus ütemű kilábalást jósolnak.

A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics közgazdászai a tavalyi GDP-adatok ismertetése után összeállított gyorselemzésükben közölték, hogy 2014 egészére 3 százalékos növekedést várnak.

Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a tavalyi negyedik negyedévben az előző három hónaphoz mért növekedés elmaradt a brit jegybank monetáris tanácsa által várt 0,9 százaléktól. Az elemzők szerint ez valószínűleg elcsendesíti azokat a találgatásokat, hogy a Bank of England most már "inkább előbb, semmint utóbb" kamatemelésre szánja el magát.

A brit jegybank 2009 márciusa óta 0,5 százalékon tartja alapkamatát. Ez abszolút mélységi rekord, a bank 1694-es alapítása óta addig soha nem csökkentette 2 százalék alá irányadó kamatát.

A rendkívül enyhe kamatpolitikát 2009-ben - fennállása óta első ízben - a jegybank mennyiségi enyhítési ciklussal is kiegészítette. A gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció eredetileg 75 milliárd fontos keretét már ötször emelték, az eddig végrehajtott 375 milliárd fontos (140 ezer milliárd forintos) eszközvásárlással az éves brit hazai össztermék 20 százalékánál nagyobb értékű új likviditást juttatva a reálgazdaságba.

A piac elsősorban a munkanélküliségi adatokat figyeli a brit monetáris politika előrejelzéséhez, ennek alapján erősödtek fel az utóbbi hetekben a találgatások a közelgő kamatemelésről. Mark Carney, a brit jegybank tavaly nyáron munkába állt új, kanadai kormányzója ugyanis nemrégiben kijelentette, hogy addig nem veszik fontolóra a kamatemelést, amíg a munkanélküliségi ráta 7 százalék felett jár. A mutató már közelít ehhez a szinthez: a legutóbbi statisztikai adatok szerint 7,1 százalékra süllyedt.

Carney mindazonáltal egyértelművé tette, hogy az sem jelent garanciát a pénzügypolitika azonnali szigorítására, ha a munkanélküliség a 7 százalékos küszöbszint alá csökken.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Strandokon tart nagytakarítást egy nagymama
Minden héten egy újabb partszakasz
PÉNZTÁRCA
Kincs az adományboltból
Nézd meg jól, mitől szabadulnál!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Akinek az élete kész regény
A hotel, amit a világon a legjobban értékelnek a vendégek
RECIKLI
Feltámad a Genesis
És egyből turnéra is indul

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--