Szakadár törekvések Észak-Kaliforniában

Nincs sok esély a sikerre

[j.protic] publikálva: 2013-09-05 08:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egy észak-kaliforniai megye felügyelőtanácsa megszavazta, hogy a közigazgatási egység mondja ki elszakadását a szövetségi államtól - közölte szerdán a The Los Angeles Times.


A főként republikánus pártiak lakta Siskiyou megye önkormányzati testülete 4:1 arányban szavazott a demokrata többségű államból való kiválás mellett. Az indoklás szerint a megyének nincs önálló képviselete az kaliforniai székvárosban, Sacramentóban, emellett a helyi lakosoknak nincs ínyére az állam törvényhozása által elfogadott törvény a tűzvédelmi díjról és a vízgazdálkodásról.

Az elszakadás hívei azt szeretnék, ha Észak-Kalifornia és Dél-Oregon agrármegyéi egy új államban egyesülnének, amelyet az Egyesült Államok harmadik elnökéről, Thomas Jeffersonról neveznének el.

Augusztus végén az ugyancsak demokraták által kormányzott Colorado több északi, republikánus többségű agrármegyéje döntött úgy, hogy népszavazást tart az elszakadásról. A novemberben megtartandó referendum részvevőinek arra a kérdésre kell majd választ adniuk, hogy akarnak-e egy Észak-Coloradónak elnevezendő államban élni.

E megyék akcióját az állam törvényhozásának a "vidéki Colorado ellen folytatott hadjárata" váltotta ki. A hadjárat alatt a kezdeményezők egyebek között a lőfegyverekhez jutás megszigorítását és azt értik, hogy kötelező megkétszerezni a megújuló energiaforrások használatát.

Az új államok megalapításához azonban komoly akadályokat kell leküzdeni. Ehhez Kalifornia, illetve Colorado törvényhozásának határoznia kellene az állam új határairól, az új entitásoknak pedig a szövetségi kongresszustól kellene kérelmezniük az elismerésüket. Az új tagállamok létrejöttét a washingtoni szenátusnak és a képviselőháznak egyaránt jóvá kellene hagynia. Az ilyen ügyekben nincs szükség az elnök jóváhagyására.

A területek elszakadásának valószínűsége már csak azért is meglehetősen csekély, mert mind a kaliforniai, mind a coloradói állami törvényhozás mindkét házát - csakúgy mint a kormányzói hivatalt - a demokraták tartják ellenőrzésük alatt.

Az elmúlt évtizedekben több olyan eset is volt Kalifornia, New York és Washington államokban, hogy egy-egy elégedetlen közösség kezdeményezte szűkebb hazája elszakadását, de mindegyik kísérlet eredménytelen lett.

Az Egyesült Államokban eddig mindössze két entitásnak sikerült kiszakadnia a korábbi államából: Maine 1820-ban Massachusettsből vált ki, Nyugat-Virginia pedig a polgárháború idején Virginiából.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Felszámolják a delfin-gulágot
Cousteu kapitány is ott lesz Oroszországban
PÉNZTÁRCA
Három bank után leáll az OTP
Ármeneti szünet jön a vásárlásokban
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Ki a legsikeresebb nő?
Ez a teszt minden titkodat feltárja

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--