Spanyolország nem a turizmus miatt van bajban

Sikerágazat a turizmus, harmadikok a világon

[szorenyi.p] publikálva: 2014-09-22 17:51:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Rekordszámban érkeztek külföldi turisták Spanyolországba az idei évben. Az év első nyolc hónapjában 45,4 millió turista látogatott a dél-európai országba, ami 7,3 százalékos növekedést jelent 2013 azonos időszakához képest - közölte az idegenforgalomért felelős spanyol minisztérium.


Augusztusban - a legnagyobb dömping idején - 9,1 millió turista választotta úticélnak Spanyolországot, ami 8,8 százalékkal több mint egy évvel korábban és egyben történelmi csúcsot is jelent.

A külföldi turisták sokat is költöttek: az első félévben a tavalyi azonos időszakhoz képest 7,8 százalékkal többet, 26,35 milliárd eurót hagytak Spanyolországban.

Már a tavalyi év is kitűnő volt idegenforgalmi szempontból, akkor 60,6 millió turista látogatott el a dél-európai államba.

Franciaország és az Egyesült Államok után Spanyolország a harmadik leggyakrabban választott úticél a turisták körében.

Idén is Nagy-Britanniából, Franciaországból és Németországból érkezett a legtöbb látogató. A turisták leginkább a strandjaikról híres Katalóniát, a Baleár- és a Kanári-szigeteket, valamint Andalúziát célozták meg.

A brit turisták száma január-augusztusban 5,6 százalékkal 10,6 millióra, a franciáké 10,4 százalékkal 7,6 millióra, míg a németeké 7,5 százalékkal 7,1 millióra emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest. Csökkent viszont az Oroszországból érkezők száma, 5 százalékkal 1,06 millióra és az Egyesült Államokéból 0,5 százalékkal 880 ezerre.

Spanyolország, ahol a munkanélküliségi ráta 25 százalék körül mozog, erősen függ a turizmustól. Két évvel ezelőtt, 2012-ben a hazai össztermék 10,9 százaléka származott az idegenforgalomból, és az állások 11,9 százaléka kötődött ehhez az iparághoz.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Gázzal mennek az új kukásautók
Otthon szelektálhatjuk a hulladékot
PÉNZTÁRCA
Ez kell ahhoz, hogy zöldíthesse otthonát
Mit kell tudni a Zöld Otthon Program hitelfeltételeiről?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kalandra fel, irány Oroszország!
Elvisz az új Tropical magazin
RECIKLI
Luxushotelek ingyenes ajánlatai
Karantén alatt ez is más

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--