Sok edzés eredménye a kevés szex

A nők már eddig is tudták

[V.J.] publikálva: 2017-03-01 15:28:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az intenzív edzés csökkenti a nemi vágyat- állapítja meg egy tanulmány, melyet az Észak Karolina Egyetem kutatói készítettek. A párizsi Le Figaro női melléklete ismerteti az eredményt, melyet 1100 férfi sportoló kikérdezése után tettek közzé.


Triatlon versenyzőket, futókat és kerékpár versenyzőket vizsgáltak meg és mindegyik sportágban azt találták, hogy az aktívan és intenzíven sportolók libidoja csökken! Az eredmény egyértelmű, de a magyarázat sokféle. Anthony Hackney professzor, a kutatás vezetője úgy véli, hogy valószínűleg az intenzív edzés túlságosan kifárasztja a szervezetet és csökken a tesztoszteron szintje. Csakhogy mi számít intenzívnek? Milyen hosszú idő után fárad el a szervezet annyira, hogy a sportoló már nem is gondol a szexre? Ez teljesen egyéni és persze függ az életkortól is- magyarázza a professzor.

Mások szerint sokak számára az intenzív sportolás valamiféle szex pótlékot jelent. Az ilyen tipusú emberek nem az ágyban akarnak bizonyítani hanem a versenypályán! Más szakértők szerint épp ellenkezőleg: sok férfi azért sportol intenzíven, hogy felkeltse a másik nem érdeklődését. A sportolókról sok nő feltételezi, hogy nemcsak a versenypályán mutatnak jó formát. Most őket talán kissé kiábrándítja az amerikai kutatók eredménye, mely szerint a sport nemigen tesz jót a nemi aktivitásnak. Hackney professzor még egy kínos következményre hívja fel a figyelmet: lehet, hogy sok pár azért vár hiába a gyerekre, mert a férfi túl sokat és túl intenzíven sportol! A következő vizsgálatunk ezt a témát célozza meg- mondta az amerikai professzor, aki a sport és a szex viszonyáról azt állítja, hogy nem alkotnak igazán ideális párost ...

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Túl sok a szex a karneválon

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Fejlesztések a Felső-Szabolcsi Kórházban
Országosan 254 új mentőautó áll szolgálatba
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Busszal nem megyünk Görögországba
Két zöld között több piros
RECIKLI
Méh virágporral a borostyánban
Százmillió éve kerültek a gyantába

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--