Sok az erőszak a hollywoodi filmekben

Túl sok az erőszakos jelenetet a mozikban

[j.protic] publikálva: 2013-11-12 14:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó:illusztrációs felvétel

Megtriplázódott a fegyveres erőszak ábrázolása a hollywoodi filmekben 1985 óta egy amerikai tanulmány szerint.Többször jelent meg fegyveres erőszak a szülői felügyelettel 13 éven felüliek számára ajánlott produkciókban tavaly, mint a 17 éven felülieknek ajánlott filmekben.


Az ötvenes évek óta a filmekben ábrázolt erőszakos cselekmények száma megduplázódott - állítja az American Academy of Pediatrics kiadványában publikált tanulmány.

A kutatás vezetője, Daniel Romer kollégáival 1950 és 2012 között minden év harminc legnézettebb filmjét vizsgálta meg. Az utóbbi hat évtized 945 filmjében összesen csaknem 18 ezer erőszakos jelenet volt. Az 1985-öt követő évek 420 alkotásából 396-ban fordult elő erőszak, és 783 esetben fordult elő fegyverhasználat.

Az Ohiói Állami Egyetem és a Pennsylvania Egyetem Annenberg Közpolitikai Központjának közös tanulmánya kiemelte, hogy "nagyon sok fegyveres erőszak látható" az utóbbi években vetített olyan, gyerekek által is látogatható produkciókban, mint A sötét lovag, a Transformers 3., az Amerika kapitány: Az első bosszúálló, a Bosszúállók, A csodálatos Pókember vagy az Elrabolva 2.

A tanulmány szerzői figyelmeztettek: a szexuális tartalmú jelenek miatt gyakrabban kapnak a filmek magasabb korhatári besorolást, mint a fegyveres erőszak miatt.

Romer azt javasolta, hogy az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) értékelje át besorolási rendszerét, hogy hatékonyabban védhessék meg a fiatal nézőket az erőszak látványától. A tudós szerint a fegyveres jelenetek miatt legalább 17 éven felüli besorolás járna.

A korhatáros besoroláson minden produkció átesik, a figyelmeztetés azonban nem akadályozza a mozikat abban, hogy bárkit, akárhány éves is, beengedjenek egy filmre, ha jegye van - emlékeztetett a BBC News.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Elhunyt a bollywoodi rekorder

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Hőségriasztás Budapestre, majd jön a hideg
Szélsőséges időjárás Magyarországon
PÉNZTÁRCA
Csúcsra jár a magángép-biznisz
Felpörgette a koronavírus
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Fehér Karácsony a Szaharában. VIDEÓ
Majdnem 4 évtizede nem történt ilyen!
RECIKLI
Törölték a járatát, hát hazabiciklizett
Skóciából Athénba, karantén idején

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--