Sikert sikerre halmoz a szépségkirálynő

Interjú Bencze Kingával, az Ezüstpart szépével

[superadmin] publikálva: 2013-08-22 14:28:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Világszám.hu az idén nyáron megválasztott Ezüstpart Királynőjét, Bencze Kingát kérdezte a szépségversenyről és minden egyébről.


A hallottam, hogy rendezvényszervezés és szállodaigazgatás érdekel. Az utad mégis a modellkedés felé kanyarodik. Hogy jön össze a kettő?

Úgy gondolom a kettő nem zárja ki egymást. Tudom, hogy modellkedésből csak nagyon kevesen tudnak megélni, ezért próbálom hobbi szinten végezni.

Ha jól tudom, tavaly vettél részt először az Ezüstpart Szépe versenyen. Ez mennyire játszott szerepet a modellkarrieredben? Mondhatjuk egy mérföldkőnek?

Igen, tavaly harmadik helyezett lettem, és ez sokat segített. Az eredményhirdetés után jött oda hozzám Magyarország egyik legjobb modellügynökségétől egy személy, aki felajánlotta, hogy segítenek elindulni ebben a szakmában. És ez így is történt.

Mi változott 2012 óta? Elsősorban a tapasztalatokra gondolok itt, hiszen az idei versenyen már a gyönyörű első helyen végeztél, amihez had tegyem hozzá, hogy szívből gratulálok.

Először is köszönöm a gratulációdat! Egy év alatt nagyon sokat változtam  kívülről és belülről  egyaránt. Ami a külsőt illeti, túl vagyok már egy fogszabályozón és sikerült megszabadulnom télen felszedett 13 felesleges kilótól is. Természetesen tapasztalatokat is gyűjtöttem a szépségiparban. Részt vettem több országos szintű divatbemutatón: Sugarbird, Réthy Fashion, Artz Modell, by Asy, stb. Fotózásokból is jutott bőven. Fotózott Almásy J. Csaba (2008-as év fotósa) és Szipál Martin is (32 évig Hollywoodban dolgozó  világhírű fotós). De vettem részt országos modell versenyen is, ahol a legjobb 12 modell közé jutottam, és az idei Miss Bikini versenyen a legszebb arc címet is elnyertem. És nem utolsó sorban volt szerencsém címlapon is szerepelni, amit páromnak köszönhetek. Szóval úgy érzem elég sok minden történt velem az elmúlt egy évben, aminek köszönhetően idén elnyertem az Ezüstpart Szépe címet.

Milyen felkészülés előz meg egy ilyen versenyt?

Testi és lelki felkészülést egyaránt igényel egy-egy ilyen verseny, hiszen nem elég csak a külsőre odafigyelni. Fontos, hogy az ember kiegyensúlyozott és magabiztos legyen, amiből adódóan kisugárzása is megnyerő.

Mi a legjobb egy szépségversenyben?

Az tetszik benne leginkább, hogy tudom, mikor a kifutón vagyok, minden szem rám szegeződik. Igyekszem legjobb formámat hozni és egyben élvezni a pillanatot.

Milyen érzés, hogy te vagy az Ezüstpart Királynője?

Nagyon jó érzés, hiszen ez egy elismerés. És most már össze tudom hasonlítani milyen, amikor harmadik valaki és milyen, amikor megnyer egy versenyt.

A megmérettetés mellett sok változatos program nyújtott kikapcsolódási lehetőséget Siófokon. Sport, strand, buli a Palace-ban.  Téged mi töltött fel a legjobban?

Számomra a sportolás  volt, ami a legjobban feltöltött. Ennek is köszönhetem a Miss Sport díjat.

Mi fog leginkább hiányozni?

Leginkább a  verseny jó hangulata, a lányok, és persze nem utolsó sorban a korona.

Hogy telnek a verseny utáni napok?

Minden verseny után megjutalmazom magam egy kis lazítással, főleg az édesség szempontjából.

Mit tanácsolnál azoknak a lányoknak, akik indulni szeretnének a következő Ezüstpart Szépe versenyen?

Azt javasolnám, hogy érdemes többször megpróbálni, persze csak akkor, ha tesznek azért, hogy minél jobb formában léphessenek a kifutóra.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Már így is eljuthatunk a reptérre
Ingyen transzfer a parkolóból
PÉNZTÁRCA
A PADME így harcol a koronavírus ellen
Építészeti díját is felajánlotta a célra
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Több baktérium van rajta, mint a vécédeszkán
Minden nap a szánkhoz emeljük mégis

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--