Rekordkísérlet fogyatékos és ép gyermekekkel

A Kézenfogva Alapítvány és az OTP együttműködésével

[L.Eszter] publikálva: 2016-05-12 17:37:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Múltkor a Középsuli portálja már beszámolt a Kézenfogva Alapítvány kecskeméti rendezvényéről, ahol a Csupa kalózokkal ismerkedhettek meg a gyerekek. Az eseményen különböző programok által kerülhettek közelebb a fogyatékkal élők helyzetéhez. Ezúttal azonban a kalózhajónak álcázott kamion a budapesti Margitszigeten várta az érdeklődőket, több más érdekes program keretén belül.


A szervezők idén is egy újabb rekordkísérletre invitálták a részvevőket. Óriás, élő flipperjátékba vonták be a fogyatékos és ép gyermekeket. Ezen felül kincskeresőjátékban, óriás puzzle kirakásában, kerekesszékes akadálypályán és gyorsulási versenyen, érzékébresztő labirintusban, vakpinpongban, tandemezésben és nehezített streetball sportban tehették próbára magukat. Emellett betekintést nyújtottak a szervezők a siket emberek életébe, segítő kutyákkal barátkozhattak a gyerekek, és az OTP Esély Játék óriás társasjátékában is részt vehettek.

Az eseményre 30 iskolából 1200 diák és kísérő pedagógus jelezte részvételét. A rendezvényen jelen volt Herczegh Anita, a Fogadd el, fogadj el! rendezvénysorozat fővédnöke, a köztársasági elnök felesége, valamint a megnyitón beszédet mondott Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője, Dr. Tapolczai Gergely, országgyűlési képviselő, és Bocskai István, az OTP Bank Nyrt., Társadalmi Kapcsolatokért és Belső Kommunikációért felelős vezetője.

 

Forrás: kozepsuli.hu

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Próbálják menteni Amazóniát
100 millió dolláros alapot hoznak létre
PÉNZTÁRCA
Pótolja a kieső béreket a cseh kormány
A cél az alkalmazottak megtartása
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Szavazz Te is Budapestre!
Holnapig voksolhatsz a legjobb európai desztinációra
RECIKLI
Hulladékból építkeznek a méhek
Bőségesen termelünk építőanyagot

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--