Próbált már a föld alatt csónakázni?

[debreczeni.l] publikálva: 2009-10-15 00:00:00 | megtekintve: 3305 | Nyomtatásprint

hírkép

A Tapolcai-tavasbarlang, amelyet 1903-ban fedezték fel kútásás közben, amelyet tíz évvel később a látogatók számára is megnyitottak, így hazánkban ez volt az első villanyvilágítással ellátott, és az idegenforgalom céljára is használt barlang.




A tavasbarlangot bezáró kőzet a középső-miocén kor szarmata korszakában, 13,7 millió éve képződött. Kőzettömegét tehát az egykori Szarmata-tenger üledékeiből képződött mészkő és márga rétegek alkotják. A 18-20 Celsius fokos víz alakította ki a járatokat, amely a mára már nagyrészt száraz Kórház-barlang felől, északi irányból áramlik lassan a Malom-tó forrásai felé. A számos forrásszájon - a jégkorszakok óta - feltörő víz összefolyva a Tapolca-patakot táplálja. Az 1800-as évek végén medrét a felső szakaszon duzzasztással szélesítették ki. Így jött létre maga a Malom-tó, és a duzzasztás következtében csónakázhatóvá vált a tavas-barlang.A tavas-barlang élővilágának közismert és legfeltűnőbb képviselője a fürge cselle (Phoxinus phoxinus), egy apró halfajta, amelyet a tapolcaiak csetrinek hívnak.

Évmilliók emlékei között csónakáznak a tavasbarlang felfdedezői



A Tapolcai-tavasbarlang egyike volt hazánk azon alig kéttucat barlangjának, melyeket a barlangok általános védettségének kimondása előtt, már 1942-ben - hazánkban másodikként - védelem alá helyeztek. 1982 óta fokozottan védett; kiemelt védelmi státuszát geológiai, morfológiai, hidrológiai és biológiai értékei, valamint kiterjedése indokolja.

A karsztvíz által kialakított háromszintű barlangrendszer alsó termeit és a felső járatok egy részét 19 Celsius-fokos víz borítja. Ezt a mintegy 300 méteres szakaszt csónakkal lehet körbejárni. A változó mélységű, tiszta vízben jól láthatók az alsó termekbe vezető lejáratok is. A szarmata mészkőben kialakult barlang különös érdekességét a benne levő tavak nyújtják, melyek zöldes színű vízén - néhány évnyi szünet után - 1998-tól újra lehet csónakázni. A barlang utcai öltözékben szakszerű vezetés mellett látogatható.





Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A parton sétált a polip, majd köpött
Nem ízlett a rák a polipnak?
PÉNZTÁRCA
Fillérekért dolgozó képtárigazgatók
Olaszországban kutyába sem nézik a múzeumok vezetőit
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A kőbe zárt időjárás
Steindorf meghökkentő turisztikai látványossága
RECIKLI
A Nike 115 milliója
A sportszergyártó, mint környezetvédő fényezi magát
MAL_0060.JPG
MAL_0040.JPG
MAL_0170.JPG
MAL_0349.JPG
MAL_0035.JPG
MAL_0518.JPG
MAL_0033Parlament.JPG
21 Occidental Grand Aruba4.jpg
MAL_0288.JPG
MAL_0382.JPG
MAL_0501.JPG
MAL_0088.JPG
MAL_0335.JPG
MAL_0322.JPG
MAL_0361.JPG
MAL_0105.JPG

Itt jártunk: Aruba

TOP
PIKÁNS

1. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus

A világ új fegyverei lehetnek

3. Sexy Airlines repít a fellegekbe

Levetkőznek a stewardessek

4. Ilyen a vámpírszex

Vámpírnász az avaron

5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!

Mi úgyis mindent tudunk

6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?

Nem férnek el az aranyrudak

7. Tökéletes anyuka lesz

Papp Orsi bemutatkozik

8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!

A traffipax elhárítható legálisan

9. Doktorok a kifutón

Dr. Nagy Levente bemutatkozik

10. Adonisz utódjait akarja feleségként

Szőke Szabolcs bemutatkozik

1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége

Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott

2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők

77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve

3. Szájon át abortusz

Itthon is kapható lesz az abortusztabletta

4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát

Művészeti iskolások különös alkotása

5. Múmia futamította meg a betörőt

A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat

6. A papság előtt is voltak meleg férfiak

Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt

7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában

Egy különös felmérés hízelgő eredménye

8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában

Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek

9. Hitler, mint Messiás

A náci diktátor vallási őrülete

10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!

Mókás angliai válóperek

Ajánljuk

A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek

Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején

Tv-műsorainkból
Műsoraink
05.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao
05.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii
05.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Aruba, Curacao(ism.)
Közösség
Nap lánya

Bármelyik csődörrel elbánik

Szófelhő / Archív