A feleségem kiakadt volna, az biztos, ha ott lett volna Dél-Afrikában, és látta volna, milyen eszement dolgokat vásároltunk. Először is szereztünk vuvzelákat. Nem hagytam ki az u betűt, ezt a helyiek így írják, már amennyiben tudnak írni. A zuluk és shotok és egyéb törzsek tagjainak jó része bizony tud, az oktatás színvonala afrikai szinten magas. Tizenöt hivatalos nyelv van, erre akkor döbbentem rá először, amikor az ATM felkínálta a választási lehetőségeket. Az angol is ott van a sorban, ezt a többség óvodás kora óta tanulja.

Ruben szerint ugyanis, az igazi férfi visz haza valami elejtett állatot a feleségének.

Így nyelvi probléma nem volt, a vuvzela beszerzése mégis akadozott. Egyet megvettünk, majd eltűnt az árus, mondta, majd hoz még, és soha többé nem láttuk. Az első hét végére vuvzela hiány alakult ki, majd a műanyaggyártó munkások belehúztak, és a második héten már görbe, egyenes, zászlós, pongyolás vuvzelát is választhattunk.

A tizenöt vuvzela mellé vettem ötven kiló narancsot. Ez igazából nem kellett, de Ruben, a sofőrünk rábeszélt. Szerinte egy zsák olcsó naranccsal mindig tud az ember mit kezdeni. A narancsok fölé tettem a rózsaszínű óriáscápát, alig fért el. Ruben szerint ugyanis, az igazi férfi visz haza valami elejtett állatot a feleségének. A cápát a Golden City-i aranymúzeum mellett lehetett nyerni, kosárra dobással, meg mindenféle ügyességi játékokkal. Ruben még soha nem látott itt élő embert nyerni, de hát nem találkozott még igazi magyarral.