Ötszáz éves kocsmák kalauza

Régen több pub volt Angliában

[j.protic] publikálva: 2013-04-09 08:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ötszáz éve működő angol kocsmák kalauzával rukkoltak ki brit történészek, mintegy 250-et sikerült találniuk. Tanulmányukban kimutatták, hogy hatszor jobb volt az ellátottság kocsmából a 16. században: 200 lakosonként akadt egy ivó, ma 1200 főre jut egy.


A kocsmakalauz szerzői - James Moore és Paul Nero - kitérnek a fél évezreddel ezelőtti kocsmázási szokásokra, az italok mellett az ételekre, azok felszolgálásának módjaira, az ivók társadalmi rangsorolására és még történelmi szószedettel is ellátták "kocsmalógiai" művüket. Ebből megtudható egyebek közt, hogy az alkoholistát hajdanán "sörlovagnak" hívták, a rendkívül ittas embert "oroszlánrészegnek", a hazárdjátékost pedig "könyökrázónak" - feltehetően a poharas kockázás jellegzetes mozdulata okán.

A kocsmákat alapvetően három kategóriába sorolták. A harmadosztály volt a legalja, és ennek megfelelő volt vendégkörük társadalmi rangja is. Sörházaknak hívták őket, tilos volt borral szolgálniuk, étekből is csak nagyon egyszerűeket kínáltak. Ezek a "talponállók" adták a kocsmák zömét, ivóeszköztáruk cserép- vagy fakupákból állt.

A másodosztály a tavernákból állt, ezekben bort is mértek, és fedeles fa- vagy fémkorsókból ihattak vendégeik.

Az első osztályba a fogadók tartoztak, amelyekből egyre több lett a század folyamán a kereskedőréteg általános gazdagodásának köszönhetően és azt tanúsítva.

A fogadókban volt a legszélesebb ételkínálat, a londoniakban egészen egzotikus fogások is akadtak. A tányérok még zömmel fából voltak, ugyanakkor egyes fogadók már villával is kirukkoltak. Nem mindenhol arattak sikert. Ezt az evőeszközt Anglia egyes vidékein férfiember nemigen használta, ha nem akarta, hogy kiröhögjék nőies kényeskedésért.

Ami az ivászat mértékét illeti, egyes feljegyzések alapján heti 17 pint - 7 liter - sör volt az átlagos. Ma két liter. Viszont a hajdani sör feltehetően valamivel alacsonyabb szesztartalmú volt. Akad olyan kocsmai feljegyzés is, amely szerint ennyi, azaz két liter volt az alkalmankénti átlagfogyasztás, de a nagyivók nem adták lejjebb napi négy liternél.

A dohányzásról is szólnak dokumentumok. A század folyamán egyre népszerűbbé vált, és a hatóság nem nézte jó szemmel, igyekezett kitiltani. Nem a kocsmázók egészsége izgatta, hanem a tűzveszély - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Rendkívüli kánikula Spanyolországban
Gondokat okoz a hőhullám
PÉNZTÁRCA
Már neve is van az új Duna-hídnak
A magyarok és szlovákok is támogatják
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Így nézett ki Velence a 14. században
Megtalálták a város legrégebbi ábrázolását
RECIKLI

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--