Osztálytársnőjüket akarták megölni

Amerikai kisdiákok fegyveres leszámolásra készültek

[j.protic] publikálva: 2013-02-15 11:25:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kisdiákok fegyverrel akartak leszámolni egy osztálytársnőjükkel az amerikai Washington állam Spokane nevű városában - jelentették helyi hírportálok.


Egy 10 és egy 11 éves fiú a múlt héten becsempészett egy pisztolyt és egy kést iskolájukba, hogy megöljék egy osztálytársnőjüket. A Fort Colville iskola két tanulóját tervük felfedezése után őrizetbe vették, és csütörtökön eljárást indítottak ellenük.

A terv úgy derült ki, hogy egy osztálytárs tudomást szerzett róla, és jelentette egyik tanáruknak, majd a tanár átkutatta a fiúk hátizsákját, és talált egy pisztolyt teli tárral és egy kést. Amikor a rajtakapott fiúkat kérdőre vonták, elmondták, hogy a lány utálatosan viselkedett velük, ezért meg akarták ölni. Le akarták szúrni, a pisztollyal pedig megakadályozni, hogy bárki megpróbálja megmenteni őt. A fiúk beismerték, hogy más társaikkal is végezni akartak.

Letartóztatásuk után egy nyomozó állítólag hallotta, amint az egyik fiú azt mondja a másiknak: ki fogja deríteni, hogy ki árulta be őket. "Nem érdekel, mikor kerülök ki a börtönből, visszajövök, és megölöm!" - mondta a fiú a nyomozó szerint.

Washington állam törvényeinek értelmében egy 12 év alatti gyerekről nem feltételezhető, hogy képes bűncselekményt kitervelni. Az illetékes ügyészségi hivatal azonban közölte az egyik spokane-i honlappal: elegendő bizonyítékuk van a vádemeléshez.

A fiúk állítólag egyikük bátyjának pisztolyát csenték el a testvér ágya alatt lévő, zárható szekrényből.

 

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Gyorsabban juthatnak hitelhez a kkv-k
Új megállapodást kötött az OTP Bank
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Koccintás online
Ha már zárva a kocsma is

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--