Megvan 6. milliomodik látogató, állandó bérletet kaptak
[szorenyi.p] publikálva: 2012-08-11 08:42:00 | Nyomtatás
MTI Fotó: Mohai Balázs
A Sziget 19 éves történelmében eljött a 6. milliomodik látogató. Mindjárt ketten. Ez persze úgy lehetséges, hogy 2 barátnő egyszerre vett jegyet, és a rendezők ügy döntöttek, hogy a kettő egynek számít ezen a Sziget számára rendkívüli napon.
Augusztus 10-én kora délutánra várták a szervezők a Szigetre a fesztivál kezdetétől számított hatmilliomodik látogatót. Fél négy után lépett a szerencsés, illetve szerencsések a jegypénztárhoz. Történt ugyanis, hogy két barátnő egyszerre jött jegyet venni, s a Sziget főszervezője, Gerendai Károly pedig úgy döntött, mindketten megkapják a hatmilliomodiknak járó örök bérletet.
A két diáklány, Katanics Kinga és Széles Fruzsina veszprémből érkezett, mint elmondák, tavaly voltak először a Szigeten. „Annyira megtetszett, hogy akkor elhatároztuk, mindig ejövünk.” – mondta Kinga, aki alig hitte el, hogy mostmár örökös bérlettel jöhet - barátnőjével együtt - kedvenc fesztiválunkra.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás