Nem szeretik a magyarokat a románok

Leginkább az oroszokat utálják

[j.protic] publikálva: 2014-07-30 21:04:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az INSCOP közvélemény-kutató intézet által július első hetében készített felmérés szerint a románok leginkább Németországgal szimpatizálnak, a megkérdezettek 84,3 százaléka válaszolt úgy, hogy kedvező érzelmeket táplál Németország iránt, jelenti az MTI.


Második helyen Nagy-Britannia áll 83,5 százalékos szimpátiaindexszel, majd Spanyolország, Olaszország és Hollandia következik.

Némi meglepetésre Franciaország csak a hatodik, 77,9 százalékos szimpátiamutatóval. Románia ugyanis frankofón államnak tekinti magát. Az Adevarul című napilap által megkérdezett Constantin Balaceanu-Stolnici román történész úgy vélte, Franciaország megérdemelné, hogy a románok jobban értékeljék, hiszen Párizsnak meghatározó szerepe volt a modern Románia megteremtésében. A felmérés eredményét azzal magyarázta, hogy a mai fiatalok már nem ismerik a történelmet.

A románok leginkább Oroszországhoz viszonyulnak a legellenszenvesebben. A megkérdezettek több mint 51 százaléka válaszolta azt, hogy inkább negatív érzelmeket táplál Oroszország iránt. Magyarországot is majdnem a megkérdezettek fele ítélte meg kedvezőtlenül, 40 százalék válaszolt úgy, hogy pozitív érzelmei vannak Magyarország iránt, 10 százalék pedig nem válaszolt.

2013 márciusában az IRES közvélemény-kutató intézet végzett egy hasonló felmérést, amiből akkor az derült ki, hogy a románok leginkább Magyarországot tekintik Romániával szemben ellenséges államnak. Akkor a románok 41 százaléka tartotta Magyarországot ellenséges országnak, második helyen Oroszország állt, amelyről 27 százalék nyilatkozott hasonlóan.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen még nem volt az Antarktiszon
Több mint 20 fokot mértek
PÉNZTÁRCA
Súlyos válságban a magyar pénzpiac?
Kire bízhatom a pénzem?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tengerparti nosztalgia
Bulgária és a Napospart
RECIKLI
Fordulat a dohányzás történetében
Még soha nem volt ilyen

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--