Nem hátrál az ÉŐDSZ

Ragaszkodnak a követeléseikhez

[L.Eszter] publikálva: 2015-05-09 18:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Lassan három hét telt el, hogy megszervezte első demonstrációját az ÉŐDSZ (Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete). Az értékszállítók nem elégednek meg a JNT Security Kft. által felajánlott 1,6%-os béremeléssel. A sztrájkok továbbra is folytatódnak.


A munkavállalók újabb nyomatékot kívántak adni kérésüknek. A mai napon demonstrálók indultak útnak a Magyar Posta Zrt. Dunavirág utcai székháza elől. A békés vonulás a Kossuth téren ért véget, ahol Csánics Sándor, az ÉŐDSZ elnöke felolvasta követeléseiket. A dolgozók korábban már tettek engedményeket, de továbbra is kitartanak az 5%-os bérfejlesztés mellett.

Csánics Sándor a beszédét követően egy petíciót kívánt átadni a Miniszterelnökség képviselőjének, azonban a kérelmet nem sikerült benyújtania.

„A tárgyalások folyamán már több engedményt is tettünk, amíg eljutottunk eddig az 5%-ig. Tehát ez nem a kiindulópont volt. Ez az utolsó álláspont, hogy az 5% mellett ki kell tartanunk. A munkáltatónak több javaslata is volt, de azok a számok nem közeledtek az általunk igényelt bérfejlesztéshez, vagyis a megállapodáshoz vezető eredményhez.” – nyilatkozta Csánics Sándor a Világszámnak.

A kérdésre miszerint, mi lesz a következő lépés, ha a demonstráció továbbra is eredménytelen marad, a következőket felelte az elnök úr – „Hétfőre össze van hívva egy állománygyűlés, és mivel idáig sem a szakszervezet döntött ezekben a kérdésekben, a munkavállalók kell, hogy eldöntsék, mi legyen tovább. Ott felfogjuk tenni ezt a kérdést és közösen eldöntjük, addig viszont fennáll a sztrájkhelyzet.”

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Eurómilliókat költenek el a Westendre
Felújítják a 20 éves bevásárlóközpontot
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tengerparti nosztalgia
Bulgária és a Napospart
RECIKLI
Ez lett az év hazai kerékpárútja
Családoknak egynapos kirándulásra

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--