Móni, a rókatündér

Bármilyen szerepben nagyot alakít a tehetséges színésznő

[Ujvári] publikálva: 2018-12-21 06:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A bájos Balsai Móni gyerekkorától színésznek készült, az álma teljesült is, de a nagyközönség csak nagyjából három éve figyelt fel rá. Hogy akkor ismertté vált, az igazán érthető, hiszen a Liza, a rókatündér címszereplőjeként öt különböző filmfesztivál díjait seperte be.


Móni fantasztikus alkata talán azzal magyarázható, hogy gyerekkorában remek sportoló volt: volt búvárúszó, tornász és műugró. Aztán állítólag azért hagyta abba a sportot, mert idejekorán rájött, hogy nem versenyző alkat, hanem csapatjátékos. A színészetben kiteljesedhettek a képességei, hiszen már tizenkét évesen a világot jelentő deszkákon állt. Az időközben felcseperedett újpesti tehetség a színházi szerepek mellett sokat játszik sorozatokban és filmekben is, amelyeknek az ismertségét köszönheti. A teljesség igényé nélkül néhány cím, ahol találkozhattak Balsai Mónival: a már említett Liza, a rókatündér; Valami Amerika 2.; Válótársak; A martfűi rém és Kincsem.

Fotók: Facebook

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Bájos boszorkány

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezek a heringkonzervek biztosan veszélyesek
Kivonják őket a forgalomból
PÉNZTÁRCA
Tanácstalanul számolgatja pénzét a milliárdos
Nem talál helyet milliárdjainak a leggazdagabb indiai
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kerékpározás síneken
Nagy élmény a burgenlandi drezinatúra
RECIKLI
Világító napkollektor-piramisok
Turistalátványosságnak is jók volnának

Itt jártunk: Goa

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Megmérgezték a bunga-bunga modellt?

Rejtélyesen halt meg a koronatanú

2. Tanár-diák szex a tanteremben

A fiú még csak 17 volt, a tanárnő majdnem 30-cal több

3. Mi volt Lady Churchill és a királynő közt?

Filmen a 18. századi féltékenységi dráma

4. Pucéron kampányolt a professzor asszony

A Brexit meztelenné tesz

5. Meghalt a híres csók háborús hőse

Öröm vagy szexuális zaklatás?

6. Sporttörténeti per kezdődött

Indulhat-e a nők között Semenya?

7. Hogy lett Párizs a szerelem városa?

Nászutasok a prostik nyomában

8. A Valentin-nap sötét múltja

Kecskevér, bőrkorbács és meztelen rohangászás

9. Pikáns fotókkal zsarolják Jeff Bezost

Miért került célkeresztbe a világ leggazdagabb embere?

10. Pucéran Párizsban

Meztelen volt a közönség a színházban

Műsoraink
2019.03.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Goa
2019.03.23. 10:05 Világszám - Inforádió
India
2019.03.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Goa ism.
Közösség
Nap lánya

Kertvárosi szépség

Szófelhő / Archív
--