Mobillal a Pál utcai fiúk nyomában

Interaktív séta két kerületben

[Kail] publikálva: 2019-04-09 18:07:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Pál utcai fiúk nyomában címmel mobilapplikáció készült Ferencváros és Józsefváros közös finanszírozásában. A most bemutatott okostelefonos interaktív séta segítségével Molnár Ferenc világhírű regényének helyszíneivel lehet megismerkedni.


"A Pál utcai fiúk olyan, mintha velünk történne, mindannyian szeretnénk a regény hősei bőrébe bújni. A mobilapplikációs sétával a mű történetei, élményei élhetőek újra" - mondta Bácskai János, a IX. kerület polgármestere a Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában és Gimnáziumban tartott bemutatón.

Molnár Ferenc 1887 és 1895 között járt a ma Szent-Györgyi Albert nevét viselő intézménybe, amely akkor még református főgimnázium volt, és itteni élményeit sűrítette A Pál utcai fiúkba. Bácskai János úgy fogalmazott, hogy a mobilapplikáció, ez a 21. századi találmány közelebb hozza az olvasást a mai ifjúsághoz. "A 19-20. század fordulója körül még lóvasút járt az Üllői úton, de a két kerület, Ferencváros és Józsefváros életét akkor és ma sem választotta el semmi, csak a közigazgatás" - tette hozzá.

Sára Botond Attila, a VII. kerület vezetője arról beszélt, hogy a digitalizált módszerek új alapokra helyezik a magyar oktatási rendszert, a tanulás könnyebb és élvezetesebb lesz így. "A két kerületben ma is a regény helyszínein éljük mindennapjainkat" - jegyezte meg.

A mobilapplikáció a 2011-ben indult Guide@Hand Budapest kutatási projekt részeként valósult meg, az MTA SZTAKI eLearning osztálya és a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény fejlesztésében. Márkus Zsolt László, a az MTA SZTAKI eLearning osztályvezetője hangsúlyozta, hogy a Guide@Hand Budapesten belül már mintegy 250 hasonló mobilapplikáció, interaktív séta valósult meg.

"A Pál utcai fiúk nyomában applikáció ingyenes letöltése után le kell menteni a sétalistát, így a séta során már nincs szükség internetre, csak GPS-re" - mondta.

Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője kitért arra, hogy az új applikáció sétája a Nemzeti Múzeum elől indul, átmegy a Kálvin téren, az iskolán, a Práter utcán, majd az Üllői út túloldalán a Mária utcába jutunk el, utána a Pál utcába, a Nagytemplom utcába (ahol a Grund volt), a Tömő utcába, végül az Illés utca 25., a Fűvészkert elé jutunk.

"Az interaktív séta tizenhárom látványossághoz kalauzol el minket, valamennyihez rövid ismertető, építészeti leírás kapcsolódik, részletek hangzanak el a regényből, a kor hangulatát visszadó zenei betétekkel együtt. Hamarosan videóanyag is elérhető lesz" - mondta Gönczi Ambrus. Az anyagot archív fotók és az 1969-ben készült, Fábri Zoltán által rendezett játékfilm néhány jelenete is színesíti.


Molnár Ferenc regénye egyike a legismertebb magyar műveknek. Magyar nyelven több mint nyolcvan alkalommal adták ki, számtalan nyelvre lefordították, Albániától Mexikóig, Japántól Norvégiáig szinte minden nagyobb európai, ázsiai és amerikai országban olvasható Boka, Nemecsek és a többi fiú története.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Orángután-óvoda Nyíregyházán
A faj megmentésével próbálkoznak
PÉNZTÁRCA
Az Uber után itt a taxisok újabb réme
A golfitaxi rövidíti tovább a taxisok pénztárcáját
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újabb látványossággal gazdagodik Barcelona
Belülről is megnézhetjük Gaudí házát
RECIKLI
Vulkánon sül a husi
Meghökkentő étterem Lanzarotte szigetén

Itt jártunk: Moszkva

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

2. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

3. Később kezdik ma a szexet

De miért?

4. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

5. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

6. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

7. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

8. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

9. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

10. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

Műsoraink
2019.07.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Szentpétervár
2019.07.20. 10:05 Világszám - Inforádió
Moszkva
2019.07.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Szentpétervár ism.
Közösség
Nap lánya

Meztelenül fesztelen

Szófelhő / Archív
--