Mit ér a zebra csíkok nélkül?

Afrika tárgyai Sárospatakon

[Kail] publikálva: 2018-09-26 17:56:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Dr. Füssi-Nagy Gézára, a Magyar Afrika Társaság egykori alapítójára emlékeztek Sárospatakon.


A Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának kiállítótermében Tamás Edit, az intézmény igazgatója üdvözölte a megjelenteket. Mint mondta, nagy örömmel töltötte el az érdeklődés az „Afrika tárgyai Sárospatakon” kiállítás megnyitója iránt - írja a FrissMédia. Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy Füssi-Nagy Géza életműve az Afrikával foglalkozó tudományos élet és a civil szervezetek munkájának alapköve. Az egykori alapító három és fél évtizedig tevékenykedett az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén, 1992-től az egyetem kutatási programjának vezetője volt.

Tudományos munkálkodása mellett mindig szükségesnek tartotta a magyar nép Afrikáról kialakított ismereteinek bővítését. Sok tudományos és ismeretterjesztő előadás alkotója és kivitelezője volt, mellette azonban még ennél is több szakmai bemutató, kiállítás, konferencia és Afrikával kapcsolatos esemény köthető Füssi-Nagy Géza nevéhez. A kutató és nyelvész 1992-ben megalapította a Magyar Afrika Társaságot, amelynek legfontosabb feladata a hagyományok és a modern értékekkel, jelenségekkel és problémákkal kapcsolatos ismeretek összegyűjtése.

Hét évvel később tevékeny tagja volt a Tanzánia Barátai Alapítványnak is, amely szervezet színeiben részt vett Buru kerületében a római katolikus egyház felújításában és a püspökség területén található leány középiskola építésében. Halála után úgy tűnt, hogy a munkája a semmibe vész, hiszen 2007-ben az afrikanisztikai kutatási program megszűnt. Nem sokkal ezután azonban megkezdődött az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a mesterképzési szak akkreditációja, majd 2016-ban teljesült Füssi-Nagy Géza egykori álma: a Magyar Tudományos Akadémián létrejött a Magyar Afrika Albizottság.

Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke szólt arról, hogy a civil szervezet tevékenysége során már tizenkilenc orvosi missziót indított Afrikába, a huszadikat pedig most készítik elő. Számtalan humanitárius- és gyermektámogatási programot valósítottak meg a kontinensen. Balogh Sándor egy közmondással tisztelgett az egykori kutató és nyelvész emléke előtt: “Azt mondják, az ember tudás nélkül olyan, mint a zebra csíkok nélkül. Az egykori alapító tudást hagyott hátra, hogy a jövőben ne legyünk csík nélküli zebrák.” Az ünnepélyes megnyitó után a résztvevők megtekintették a kiállítást, majd a sárospataki Rákóczi-vár udvarán a Balett Camara Senegal társulat mutatta be műsorát a közönségnek.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Először Budapesten

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A VW-nak is van már e-robogója
Trend lett az eletromos jármű a világon
PÉNZTÁRCA
Nincsenek biztonságban a malacperselyek
Gyerekeik pénzét dézsmáló szülők
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Miénk a világ egyik legélhetőbb városa
Legyünk turisták mi is itthon
RECIKLI
Szemét dolgok ezek
KUKAkulTÚRA a szelektív hulladékgyűjtésért

Itt jártunk: Bulgária

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

2. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

3. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

4. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

5. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

6. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

7. Alvó barátnővel szexelt - ráfizetett

Hosszú börtön lesz az ára

8. Szexbotrány a Scotland Yardon

Nők, drogok, zsaruk

9. Igazából nő volt a lengyel amerikai hős

Zavarba ejtette az országot a tábornok csontváza

10. Pucér rendőr vett őrizetbe egy bűnözőt

A szaunában futott bele

Műsoraink
2019.06.21. 18:35 Világszám - Inforádió
Bulgária I.
2019.06.22. 10:05 Világszám - Inforádió
Bulgária II.
2019.06.23. 10:35 Világszám - Inforádió
Bulgária I. ism.
Közösség
Nap lánya

Kortalan szépség

Szófelhő / Archív
--