Mire elég 580 forint külföldön?

Ennyit költ a magyar utasbiztosításra

[seifert.p] publikálva: 2015-06-28 08:10:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Átlagosan napi 580 forintért kötöttek utasbiztosítást a külföldre készülők május végéig, ami megegyezik a tavalyi hasonló időszakban mért összeggel - közölte saját adataira hivatkozva a Netrisk.hu. A tájékoztatás szerint az utasbiztosítások egyre nagyobb hányadát, már mintegy 35 százalékát az interneten kötik meg.


A tapasztalatok szerint az online szerződő ügyfelek szeretik az utolsó napokra hagyni a biztosítás megkötését: 44 százalékuk az utazást megelőző napon teszi ezt meg, és további 12 százaléknak csak az utazás napján jut eszébe utasbiztosítást kötni.

Az alkusz adatai szerint a kötések közel 90 százaléka európai utakra szól, melyeknek a felét autóval, harmadát repülőgéppel teszik meg a szerződők.

A tájékoztatásból az is kiderül, hogy leggyakrabban hosszú hétvégékre, 4 napra, valamint az egyhetes turnusokra, 8 napra kötnek biztosítást az emberek.

A Netrisk közleménye idézi Sebestyén László vezérigazgatót, aki elmondta: az ügyfelek egyik leggyakoribb szempontja, hogy a poggyászbiztosítás kiterjed-e a notebookra, mobiltelefonra, táblagépre, fényképezőgépre vagy éppen a kamerára, ezek ugyanis nem azonos mértékben részei az egyes biztosítási csomagoknak.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Most nagyot égett Barack Obama
Az elnök hitelkártyáját nem fogadták el egy étteremben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Katar egy magyar újságíró kamerájával
Csodás fotók a vébéről és környékéről
RECIKLI
Indiana és a magyar történelem
Magyarország két birodalom között

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--