Megkezdődött a 19. pozsonyi filmszemle

Csaknem száz filmet vetítenek

[j.protic] publikálva: 2017-11-10 08:10:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Bojan Vuletic szerb rendező alkotásával, a Rekviem Mrs. J.-ért (Rekvijem za gospodju) című film vetítésével kezdődött el csütörtökön este a 19. pozsonyi nemzetközi filmszemle (BAIFF).

h i r d e t é s ^



A pozsonyi filmszemle, amely ugyan nem a legrégibb, de a legnagyobb látogatottságú szlovákiai filmes rendezvény, az idén egy nappal hosszabb lesz a tavalyinál, november 9. és 16. között egyidejűleg zajlik három pozsonyi helyszínen, valamint idén először három Pozsony környéki városban is.

 

Az idei fesztivál nyitófilmjének egy különös tragikomédiát választottak a szemle szervezői, a film főhőse egy depressziós munkanélküli özvegy, akire egy hét alatt egész sor, időnként megoldhatatlannak tűnő feladat vár, egyebek mellett az is, hogy "tisztességes emberhez méltó módon" legyen öngyilkos.

Bár a Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál idei évada az ünnepi megnyitóval már csütörtökön megkezdődött, a mustra gerincét alkotó nyilvános vetítések nagyobb hányada pénteken indul, idén is a még megmaradt néhány pozsonyi városi moziban - a Lumiere filmközpont vetítőtermeiben, valamint a Mladosť és a Nostalgia mozikban, ezen kívül idén először három Pozsony környéki városban, Modorban, Szencen és Malackán is.

A BAIFF idei kínálatában majdnem száz film szerepel, ez mintegy negyedével kevesebb a tavalyinál, a korábbi évadokhoz képest pedig érezhetően szerényebb programkínálatot jelent.

A filmek között az összes földrész képviselteti magát, ugyanakkor túlnyomó többségük európai, de jelentős az amerikai és a szlovákiai alkotások aránya is.

A fesztiválon bemutatandó alkotásokat az idén tíz programszekcióba sorolták. A három fő versenykategóriában, a nagyjátékfilmek nemzetközi megmérettetésén és a dokumentumfilmes szekcióban 8-8, a rövidfilmek között pedig 14 alkotás versenyez.

Külön programszekciót szentelnek a kiemelt témának, a filmszínészetnek.

A rövidfilmek versenyében mutatják be a szemle egyetlen magyar alkotását, Halász Júlia és Rubi Anna filmjét, A birodalom utolsó napját is.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Őrület - Élő állatok a kulcstartóban
Horrorisztikus hóbort Ázsiában
PÉNZTÁRCA
Nyaralót is vettek már iPhone-nal
Az androidosok viszont sok kicsit vásárolnak
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kína rejtélyes alagútrendszere
Még a Japán elleni háború idején építették
RECIKLI
Halottak segítik az uszodát
Krematórium által termelt hővel fűthet egy uszoda

Itt jártunk: Japán

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

2. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

3. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

4. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

5. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

6. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

7. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

8. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

9. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

10. Most nem lennénk Brad Pitt helyében

Angelina Jolie beadta a válópert

Műsoraink
2017.11.24. 18:35 Világszám - Inforádió
Kanada 1.
2017.11.25. 10:05 Világszám - Inforádió
Kanada 2.
2017.11.26. 10:35 Világszám - Inforádió
Kanada 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Árad belőle a nőiesség

Szófelhő / Archív
--