Még több románt szeretnének Székelyföldre

Áll a bál a székely-román turizmusban

[seifert.p] publikálva: 2016-09-21 18:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nem ismeri el idegenforgalmi desztinációnak a Székelyföldet a Román Idegenforgalmi Hatóság. Erről levélben értesítette a Székelyföld Desztináció Menedzsment Klasztert a hatóság. Közben Kovászna megye Bukarestben népszerűsíti magát.


A Krónika című napilap szerdai cikke szerint a székelyföldi klaszter megkeresésére adott válaszában Anca Pavel-Nedea, az ANT elnöke közölte: nem véleményezheti és nem is írhatja felül azt a bírósági döntést, amely miatt nem sikerült a székelyföldi turisztikai egyesületet bejegyeztetni. A bíróság azt kifogásolta, hogy az egyesület a romániai közigazgatásban nem létező Székelyföld turizmusát kívánja szolgálni.

Anca Pavel-Nedea közölte: nem tartja helyénvalónak Székelyföld összehasonlítását a Mócvidékkel, az Avassal vagy éppen Máramarossal, mert szerinte Székelyföld az egykori székely székeket jelöli, míg a többi tájegység egységes építkezés, kultúra révén különül el a szomszédos területekről.

Albert Zoltán, a Székelyföld Desztináció Menedzsment Klaszter elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a levélváltásra olyan körülmények között került sor, amikor - nyugati mintára - az ország turisztikai reklámját a létező desztinációk szerint szeretnék kialakítani. A szakhatóság szándéka szerint hosszabb távon a turisztikai támogatási rendszer is a desztinációkra épülne.

Közben Bukarestben hétfőn megkezdődtek a háromszéki turisztikai napok, a rendezvény célja népszerűsíteni a román turisták körében Kovászna megye idegenforgalmi lehetőségeit.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta: az elmúlt években sok millió eurót fektettek a háromszéki turisztikai infrastruktúra fejlesztésébe, és az ennek nyomán bővült idegenforgalmi lehetőségeket akarják népszerűsíteni. Közölte, tíz év alatt megkétszereződött a háromszéki turisták száma, ugyanis tíz évvel ezelőtt 50 ezren látogatták Kovászna megyét, míg tavaly százezer turista kereste fel. A turisták 90 százaléka romániai volt, akiknek 80 százaléka román nemzetiségű.

Rámutatott: olyan programokat kell kínálni a román turistáknak, amit máshol nem találnak meg, ezért sajátos székely-magyar programot kell összeállítani, de úgy, hogy az fogyasztható legyen számukra.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
A Starbucksnak sikerült, a FIAT-nak nem
Adókedvezményről van szó
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Trópusi vihar élőben
Hawaiion drága az emberélet
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--