Lemondások a cseh szocdemek vezetésében

Távozik a párt első alelnöke is

[j.protic] publikálva: 2013-11-08 11:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Lemondott a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) vezető testületében viselt tisztségéről Milan Hasek első alelnök, dél-morvaországi elöljáró, valamint Jeronym Tejc, a képviselőházi frakció elnöke.


Döntésünkkel szeretnénk lehetővé tenni, hogy Bohuslav Sobotka pártelnök a kormányalakítási tárgyalásokon teljes mértékben érvényesíthesse jogköreit" - olvasható a két politikus nyilatkozatában, amelyet pénteken sajtóértekezleten olvastak fel újságírók előtt.

 

A szociáldemokrata pártban két hete robbant ki éles belső vita, miután az előre hozott képviselőházi választáson a párt a vártnál kisebb győzelmet aratott.

 

A Miloš Zeman államfőhöz hű, Michal Hasek által vezetett szárny ezután az elnökségi ülésen kizárta az új kormányról tárgyaló szociáldemokrata küldöttségéből a pártelnököt, aki a rivális szárny, az önálló szociáldemokrata politika híve. Ugyancsak felszólították Sobotkát, hogy mondjon le pártelnöki tisztségéről.

Helyi megfigyelők szerint az ügy mögött az államfő áll. Hasek és társai először tagadták, hogy még az elnökségi ülés előtt találkoztak volna Zemannal. Bizonyítékok súlya alatt azonban beismerésre kényszerültek.

Sobotka később közölte: azt szeretné, ha a "puccsisták" távoznának a párt vezetéséből. A "puccsisták" nyilvánosan bocsánatot kértek, hibának minősítették eljárásukat, s közölték, hogy elfogadják a központi végrehajtó bizottság döntését. A testület vasárnap foglalkozik az üggyel.

Zdenek Skromach szociáldemokrata alelnök, aki Hasekkel együtt szintén részt vett az államfővel megtartott találkozón, már csütörtökön este bejelentette, hogy lemond alelnöki tisztségéről. A Lány városban megtartott találkozón szintén résztvevő Jirí Zimola dél-csehországi elöljáró már ugyancsak lemondott a párt vezetőségi tagságáról.

Hasek és Tejc pénteken nyilatkozatukban felszólították a párt szűkebb vezetőségének többi tagját - elsősorban Luboš Zaorálek és Milan Chovanec alelnököket - hogy szintén mondjanak le, adjanak szabad kezet Sobotkának, s fejeződjön be a párton belüli vita.

A vasárnap összeülő központi végrehajtó bizottság dönt a tárgyalóküldöttség összetételéről, s várhatóan a "puccsisták" sorsáról is.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kertet építenek a száguldó buszokra
Újragondolták a zöld járműveket Szingapúrban
PÉNZTÁRCA
Hol érdemes bérlés helyett inkább venni?
Lakás az egyetemi évek alatt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az ország, ahol pamuttal fizetnek
Nem mesebeli királyság, nagyon is létező ország
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--