Kozmikus hangzás a MomKULT színpadán

Nik West fellép Budapesten

[V.J.] publikálva: 2016-10-14 11:39:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nik West idén nyáron kezdte meg világ körüli turnéját, melynek keretén belül több mint 60 országban lép fel. Jövő kedden nálunk is.


A legjobbak között jegyzett női funk-rock és soul basszusgitáros és énekesnő zenei utazása alig 13 évesen Phoenix-ben kezdődött, ahol a zenei alapokat édesapjától tanulta ritmusgitáron. Tehetsége és szorgalma azonban hamar a legnagyobbak közé repítette. Fiatal kora ellenére igen keresett zenész. Olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Dave Stewart (Eurythmics) vagy Prince, akik elismerően nyilatkoztak az ifjú tehetségről. Dave Stewart szerint egyenesen „A női Lenny Kravitz”, míg Steven Tyler, az Aerosmith frontembere úgy véli: „akárcsak a frizurájában, van benne valami különleges. De az biztos, hogy hatalmas energiákat mozgat meg és fantasztikus színpadi jelenség!”

Nik West Taylor Swift, Bruno Mars és Slash után júniusban az Amerikai Musical Magazin címlapján szerepelt. A hazai közönség 2016. november 18-án este 8-tól láthatja a MoM Kulturális Központban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A legmenőbb helyek nem kérnek belőlünk
Húsvétkor is maradj otthon
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--