Kócsagőrnek állhatnak a fiatalok

Régi hagyományt újítanak fel

[seifert.p] publikálva: 2015-04-19 07:37:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Múlt századi hagyományt felelevenítve, a természetvédelem erősítésére és népszerűsítésére újból meghirdették a kócsagőr programot Magyarországon.


Kánai Edina, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság marketing- és pr-előadója elmondta: a múlt század elején kócsagőröket alkalmaztak Magyarországon, hogy a gázlómadarakat megvédjék a kipusztulástól. A gémfélék családjába tartozó szárnyasok állománya a 19. század divatja, a kócsagtoll viselése miatt ugyanis megtizedelődött akkoriban.

Az őrök tevékenysége révén a kócsagállomány növekedésnek indult, s a múlt századi program sikerességét örökre hirdetve, példaként állítva, a nagy - vagy ahogy másképp hívják, a nemes - kócsag a magyar természetvédelem címermadara lett.

A nagy kócsag állományát ma már 1800-3000, míg a kis kócsagét 600-1000 pár közé teszik a szakemberek. Mindkettő továbbra is fokozottan védett, a nagyobb fajta eszmei értéke 100 ezer, míg a kisebbé 250 ezer forint.

Az Ifjú Kócsagőr programot 2015-ben a Földművelésügyi Minisztérium, a fővárosi önkormányzat, az Y Triász és a tíz magyarországi nemzeti park igazgatósága hirdette meg.

A programra 18 és 24 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, akik előválogatón vesznek részt, s a továbbjutottak kéthetes szakmai gyakorlatra mennek. Természetvédelmi őrök mellett nemzeti parkban, illetve Budapest védett területein ismerkedhetnek meg a feladatokkal, majd területi és országos döntőn mérik össze tudásukat. Természetvédelmi őri vizsgát is tesznek, s közülük a legjobb, a felkészítőjével együtt, külföldi tanulmányútra mehet az Europarc Szövetség regensburgi konferenciájára, valamint a csehországi Sumavai Nemzeti Parkba.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Az Uber után itt a taxisok újabb réme
A golfitaxi rövidíti tovább a taxisok pénztárcáját
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hop on - hop off Londontól Delhiig
A 20 ezer kilométeres buszjárat
RECIKLI
Lakjon Amerika első plázájában!
Loftlakások kezdőknek

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--