Kiabáltak, majd a BKV-sofőr lefejelte a lányt

A BKV a történtek után a buszvezetőt kirúgta

[szorenyi.p] publikálva: 2014-05-23 18:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Lefejelt egy 14 év körüli lányt a BKV egyik buszvezetője, a közlekedési társaság elbocsátotta a sofőrt - írta a BKV-figyelő blog.


Lefejelt egy 14 év körüli lányt a BKV egyik buszvezetője, a közlekedési társaság elbocsátotta a sofőrt - írta a BKV-figyelő blog.

Beszámolójuk szerint az eset május 8-án késő délután történt a XXIII. kerületi Újtelep út és Szentlászló utca sarkán lévő buszmegállóban. Amikor a lányokból álló csoport a 123A buszról leszállt, a busz vezetője utánuk ment, és a lánycsapat egyik tagját a megállóban lefejelte, a lány orra eltörött.

A BKV az MTI megkeresésére közölte: néhány, a buszon utazó lány hangoskodott a járművön, a vezető a leszállási szándékuk ellenére egy megállóval továbbvitte őket, s a lányok emiatt szóváltásba keveredtek a járművezetővel. Az eset végül tettlegességig fajult.

Hangsúlyozták, hogy a járművezetőik akkor sem veszíthetik el türelmüket, ha az utas vagy utasok viselkedésükkel nem tesznek eleget az utazási feltételeknek. Bár szigorúan szűrik azt, hogy kiket vesznek fel és azok kommunikációs tréninget is kapnak, előfordulhatnak olyan esetek, amikor "nem kellő körültekintéssel végzik munkájukat" - olvasható a BKV reagálásában.

A BKV a történtek után a sofőr munkaviszonyát megszüntette.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lehetséges? Igen! 1 liter benzinnel 3300 km
Új csúcs a Shell-Eco világversenyen
PÉNZTÁRCA
Egyre többen fektetnek ingatlanba a világon
Jakarta és Tokió a legkedveltebb
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Varsó, ahogyan még sosem láttad - I. rész
Város, ahova hazaküldte Chopin a szívét
RECIKLI
Lakjon Amerika első plázájában!
Loftlakások kezdőknek

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--