Két megújult tálalókonyhát avattak Kőbányán

Ízlett az óvodai ebéd a polgármesternek

[V.J.] publikálva: 2014-09-23 15:51:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szeptember elsejétől megújult környezet fogadja az óvodásokat abban a két tálalókonyhában, melyeket ünnepélyes keretek között adott át Süllős Gyuláné ügyvezető igazgató és Vargáné Achátz Zsuzsanna a PENSIO Minőségi Közétkeztetés Kft szakmai igazgatója, valamint Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere.


A beruházó és a tulajdonos Kőbányai Önkormányzat szeptember 23-án adta át a teljesen felújított, modernizált Csupa Csoda Óvoda és Gesztenye Óvoda tálalókonyháit. Az elkövetkező 3 évben további kilenc, összesen 5500 óvodást és kisiskolást és időskorút ellátó létesítmény felújítását végzi el a közétkeztető cég a kerületben.

A közbeszerzési szerződés alapján elvégzendő, több mint 105 millió forint költségvetésű konyhafelújítás első ütemét a PENSIO Minőségi Közétkeztetés Kft. 2014 nyarán fejezte be, annak ellenére, hogy a szerződése értelmében csak 2015. januárjától kellett volna megkezdenie a munkálatokat.

Kovács Róbert polgármester az átadást követően elmondta: a szolgáltató és az önkormányzat tizenegy konyha felújításáról kötött megállapodást. Ennek értelmében a költségeket teljes egészében a közétkeztetési vállalkozás előfinanszírozza, a megújult konyhák és étkezők, az új gépek és berendezések pedig az önkormányzat tulajdonába kerülnek. Az összesen több mint 105 millió forintos beruházás során öt óvoda, öt általános iskola, és egy idősek klubjának konyhája újul meg.

Vargáné Achátz Zsuzsanna szakmai igazgató hangsúlyozta: „ A ma átadott két tálalókonyha a PENSIO Minőségi Közétkeztetés Kft. beruházásának köszönhetően már teljes mértékben megfelel a jogszabályi és engedélyeztetési előírásoknak, valamint a HACCP- és az ISO-szabványoknak. A kerületben már végrehajtott, valamint a következő három évben tervezett felújításoknak köszönhetően egészségesebb, változatosabb, rostokban gazdagabb ételek kerülnek 5500 gyerek és időskorú asztalára, amely folyamat összhangban van vállalati filozófiánkkal, minőség iránti elkötelezettségünkkel.”

A beruházás keretei között a beruházó cég számos alapvető fontosságú fejlesztést hajtott végre, így került sor a tálalás során használt helyiségek burkolására, a csatorna- és vízvezetékek, csaptelepek cseréjére, valamint új nyílászárók beépítésére is. A két konyhában található eszközöket minden esetben ellenőrizték, szükség szerint javították, a rossz állapotú berendezések helyett újakat építettek be.

A rendezvény után a kerület polgármestere természetesen megkóstolta az új konyhában az óvodások számára készült ebédet.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A vadászati kiállításon jártunk
Mi van az agancskapun túl?
PÉNZTÁRCA
Uram, a késemért jöttem!
230 ezer dollárt fizettek egy konyhakésért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen az eszkimószex
Szex kölcsönbe
RECIKLI
Átadták az új parkot a Normafánál
Ahogy az ott lakók kértékl

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--