Kassa lesz 2019-ben az Önkéntesség Fővárosa

Elismerés a szlovákiai városnak

[j.protic] publikálva: 2017-12-03 17:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kassai Dóm

A 2019-es esztendőben Kassa lesz az Önkéntesség Fővárosa Európában. Kassa városa korábban már az Európa Kulturális Fővárosa és az Európa Sport Fővárosa címet is elnyerte – irja a hirek.sk portál..


A brüsszeli székhelyű Európai Önkéntes Központ (CEV) által odaítélt cimet , Richard Raši, Kassa főpolgármestere vette át a cím ezévi viselőjétől ,az irországi Sligo város vezetőitől..

Kassa így a közép- és kelet-európai országok városai közül elsőként, illetve Barcelona, Lisszabon, London, Sligo és Aarhus után, sorrendben hatodikként vehette át ezt az elismerést.

„Elsősorban városunk sok ezer önkéntesének szeretném megköszönni, mert elsősorban az ő érdemük, hogy Kassa lesz az önkéntesség európai fővárosa. Az önkéntességnek hosszú évekre nyúló hagyományai vannak Kassán, széleskörű elterjedésére azonban főként az utóbbi években került sor. Önkéntesek ezrei jelentős mértékben járultak hozzá 2013-ban az Európa Kulturális Fővárosa és 2016-ban az Európa Sport Fővárosa rendezvényeinek sikeres lebonyolításához, ahogy a Nemzetközi Békemaraton és számos jótékonysági rendezvény megvalósításához is. Ugyanakkor azokról az önkéntesekről is említést kell tennünk, akik tartósan beteg és egészségkárosult személyekkel, rászorulókkal, fiatalokkal és idősekkel foglalkozva nap, mint nap látnak el közösségi munkát" – nyilatkozta Richard Raši Kassa főpolgármestere.

Elmondása szerint Kassán az önkéntesség a pozitív értelemben vett lokálpatriotizmus jele. Jelentősége elsősorban a közösségépítő szerepében és az összetartozás érzésének erősítésében merül ki.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Biciklin érkező elektromosság
Hogyan töltik a telefonokat Afrikában?
PÉNZTÁRCA
Válság - Tizedére zuhant prémium
A londoni Cityben már nem olyan jó bankárnak lenni
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A tökéletes trópusi paradicsom: Moorea
A delfinnek fütyülni kell
RECIKLI
Szemétdombnak használják Afrikát
Harmincezren élnek e-szemétből Nyugat-Afrikában

Itt jártunk: Wales

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Parlamenti szex a mosdóban

Okostelefonra vették a képviselői pásztorórát

2. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

3. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

4. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

5. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

6. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

7. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

8. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

9. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

10. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

Műsoraink
2018.12.14. 18:35 Világszám - Inforádió
Írország, Skócia
2018.12.15. 10:05 Világszám - Inforádió
Nagy-Britannia
2018.12.16. 10:35 Világszám - Inforádió
Írország, Skócia ism.
Közösség
Nap lánya

A rocksztár exfelesége

Szófelhő / Archív
--