Karrier Program Romániában is

A fiatalok önismeretét segíti az OK Oktatási Központ

[Kovacs R.] publikálva: 2016-06-18 20:26:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Manapság nagyon kevesen vannak tisztában azzal, hogy mit is akarnak kezdeni az életükkel. Mit is kéne tanulnom, mit fogok dolgozni, merre induljak el? – teszik fel a kérdést a fiatalok. Ebben segít az OTP Fáy András Alapítvány, most már Romániában is.


Mikor az ember még általános vagy középiskolába jár, a legfélelmetesebb dolog a pályaválasztás – vagyis eldönteni azt, hogy ki mit is fog csinálni 10-20-30 év múlva. Épp ezért indította útjára az OTP Fáy András Alapítvány az OK Karrier Programját, melynek célja nem pályaválasztási tanácsadás, hanem az, hogy a fiatalok tisztább képet lássanak magukról és könnyebben eligazodjanak a szakmák világában, a munkaerő-piacon.

Ahogy dr. Sarkady-Kiss Lilla, az Erasmus+ projekt vezetője elmondta: az OTP Bank alapítványa 1992 óta foglalkozik az ifjúság támogatásával. Az OTP Fáy András Alapítvány és a romániai Oktatáshoz való Jog Alapítvány pedig most bemutatta a „Karrier Program – Határokon túl” című ERASMUS+ projektjét az OK Oktatási Központban.

lilla

Az Erasmus+ projekt egy olyan karrier tréningsorozatra épül, amely tudatos életpálya-tervezést tesz lehetővé az általános és középiskolás korú gyerekek számára, akár nemzetközi szinten is. Segíti őket abban, hogy elérjék saját céljaikat, sikeresek legyenek a mai kor trendjeinek, elvárásainak megfelelően. Maga a tananyag könnyed, szórakoztató, figyelembe veszi az Európai Unió munkaerőpiacának jelenlegi és jövőbeli igényeit. Legfontosabb célja az, hogy a fiatalok megismerjék nem csak önmagukat, de a különböző szakmákat is, azok előnyeit és hátrányait, rájöjjenek saját képességeikre, vágyaikra, és tudatosan irányítsák tanulmányaikat.

A karrier tréningek Magyarországon már zajlanak az általános iskolások (13-14 évesek), és a középiskolások (17-18 évesek) körében, a visszajelzések eddig csak pozitívak. A diákok azt is megtanulják, hogyan kell szűrni az internetes információkat, hogyan kell rendszerben gondolkozni, stresszt kezelni, kommunikálni, választékosan fogalmazni, megismerik a lehetőségeiket, sőt az idősebbek pszichológiai tesztek segítségével is mélyítik önismeretüket.

A Karrier Program romániai adaptációjának bemutatóján Márton Henrietta tréner elmondta, hogy ez az Erasmus+ projekt kiteljesedése külföldön. Szociológiai felmérés előzte meg az adaptációs munkát Romániában, amiből kiderült a többi között az is, hogy az ottani fiataloknak – részben – mások az elképzeléseik a szakmák, a karrier terén. Sokan ott sem tudják eldönteni, mihez akarnak kezdeni az életükkel, de szívesen veszik a segítséget ehhez. Miközben az Erasmus+ projekt tananyaga elkészült román nyelven, számos dolog átalakult. Például a bemutatott szakmák mások, mint a magyar nyelvű anyagban, hiszen Romániában a legtöbb fiatalt az orvosi, tanári, közgazdász, bíró, programozó pálya érdekli, míg a magyar diákokat az építész, tanári és eladó szakma. Érdekesség, hogy a felmérésből kiderült, a romániai fiatalok körében a 18-19 éves korosztály tagjai nem akarnak alkalmazottak lenni. A 14-19 évesekre egyébként is jellemző, hogy leginkább vállalkozók, cégvezetők szeretnének lenni, így ezt a szempontot is figyelembe kellett venni az adaptáció során, integrálni kellett a modulokba.

 

Diósi

A projektben partner romániai Oktatáshoz való Jog Alapítvány elnöke, Diósi László elmondta:

„A két alapítvány közötti együttműködés a pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási edukáció terén az eredeti tervekhez képest már most messze meghaladta a várakozásokat. A diákok, akik valamely tréningen már részt vettek, tele vannak lelkesedéssel, túláradó jelzőkkel illetik a modulokat, ami köszönhető a szakképzett trénerek remek munkájának is. Bízunk benne, hogy a karrier tréningek ugyanilyen sikert fognak aratni körükben. Ezek a modulok 2016 szeptemberétől lesznek elérhetők Romániában.”

A jelenlévők kipróbálhatták a Karrier Program egy-egy részletét, gyakorlatát is kiscsoportokban, különböző trénerek segítségével. Az innovatív, interaktív és inspiráló tananyagot, a magyar nyelvű OK Karrier Programot az OTP Fáy András Alapítvány szakemberei, a romániai adaptációt az Oktatáshoz való Jog Alapítvány trénerei mutatták be. Később Tari Annamária pszichoanalitikus „Karriertervezés és siker a digitális generációk életében” címmel tartott nagyon érdekes előadást. A Gasztro Klub – a magyar és román cukrászat remekeinek kóstolója – már csak hab volt a tortán.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lehetséges? Igen! 1 liter benzinnel 3300 km
Új csúcs a Shell-Eco világversenyen
PÉNZTÁRCA
Drónok pásztázhatják a nagyvárosokat
Egy feltörekvő kínai cék bemutatója
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hova terveznek nyaralást most a magyarok?
Óvatosak vagyunk, de már nagyon kimozdulnánk
RECIKLI
A gyalogosoké lesz az alsó rakpart
Erre a hétvégére biztosan

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--