[szorenyi.p] publikálva: 2009-12-27 00:00:00 | Nyomtatás
Milyen az orosz törpe? Hát óriási! Még a szocializmusból itt felejtett vicc különös értelmet nyer, ha az ember Moszkva utcáin járkál. Minden hatalmas, így a helyi ócska piac is. Az egyiket az 1980-as olimpiai falu szomszédságában építették fel. Itt jártunk.
Az izmailovói piac nem kicsi, sőt nagy. Mondhatnánk nagyon nagy. A beruházók úgy gondolták, ha lúd, legyen kövér és rögtön idevarázsolták a Kremlt, pontosabban annak valamivel kisebb mását. Kicsit ugyan esetleges az elrendezése, de célnak megfelel. Utcáin, árkádai alatt, és a kisebb boltokban tengernyi árú, csak úgy, mint az itthoni Ecserin.
Izmailovói piacot a Partizanska metrómegállónál találni.
Eto sútka - húzta össze szemöldökét az egyik eladó, amikor arról érdeklődtem, hogy portékájával lehet-e lőni. Ne szépítsük, fegyverről volt szó, méghozzá egy impozáns Kalasnyikovról. Nézéséből az derült ki, ha nagyon akartam volna, akkor pár percen belül olyan hadi szerszám tulajdonosának tudhatnám most már magam, amilyenek bizony olykor elsülnek Moszkva utcáin. Mindenesetre a standon békésen megfért egymás mellett a II. világháborús német géppisztoly és az a már említett AK-47-es.
Ha valaki békésebb holmikra vágyik, akkor matrjóska babákból nincs hiány. Ráadásul tizedáron adják, mint a belváros színpompás üzleteiben. Nem viccelek, tényleg tizedáron. Ami bent 1250 rubel, az itt 150, kis alkudozás után, főleg, ha ötöt vesz az ember, akkor csak 120. Arról már nem is beszélve, hogy itt Medvegyev, Puytin, Obama, de még Oszama bin Laden arcképével díszítettet is lehet kapni. A csillogó kirakatok mögött viszont nem szeretnek politizálni.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás