[szorenyi.p] publikálva: 2010-04-30 00:00:00 | Nyomtatás
Szentpéterváron már nem kell sokat aludni és elkezdődik a fehér éjszakák időszaka, ami május elejétől augusztus végéig tart. Ilyenkor a nap éjjel 11 órakor nyugszik le, de hajnali 5 órakor már fent van, és június 24-hez közeledve egyre csak rövidülnek az éjszakák. A Világszámban szombaton kapcsolják az orosz várost.
Szent Iván éj körüli napokon már 1-2 órára sem borul sötétségbe a város, az éjszakai szürkület idején rengeteg turista özönli el az utcákat. Az orosz feliratokat leszámítva az ember nem is gondolná, hogy a város Oroszországban van, nem véletlenül hívják ugyanis Észak Velencéjének, vagy orosz Párizsnak.
Világszám az Inforádióban minden szombaton 10 órától.
Nagy Péter 1703-ban alapította a települést, egy mocsaras vidéken. Amszterdam mintájára képzelte el városát, rengeteg csatornával. Bár sokkal több víziutat szeretett volna, mint amennyi megvalósult, tanácsadói végül meggyőzték róla, hogy ha egy városban fél éven keresztül be vannak fagyva a folyók, a rengeteg csatorna mit sem ér. Így is a város területének 10%-át vízfelület alkotja, a csatornák és folyók hossza mintegy 300 km. Kihagyhatatlan program a sétahajókázás a város csatornáin, és a Néva folyó.
Szentpéterváron több száz palota található a sugárutak és csatornák mentén, és szinte valamennyit felújították már. Kötelező látnivaló Szentpétervár legrégebbi épülete a Péter Pál erőd, ami a Néva folyón egy szigeten található, és közepén a Péter Pál katedrálissal ami valamennyi cár temetkezési helye is egyben. A katedrális 122,5 méter magas aranyozott tornya építésekor rekordnak számított. Az erőd lábánál napoznak és gyülekeznek a Néva partján a Rozmárok. Itt ne az állatokra gondoljanak, ez egy klub Szentpéterváron, tagjai minden héten megfürödnek a Néva folyóban, egész évben. Télen, ha befagy a folyó, jégtörő megy előttük, és ők utána úsznak. Címlapfotónk Osdu albumából való.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás