Izgalmas kérdés a fesztiválon

Nemzetpolitikáról Gombaszögön

[Kail] publikálva: 2018-07-17 16:09:00 | Nyomtatásprint

hírkép

2014-15 óta a gazdasági típusú támogatások előtérbe kerültek, az oktatási és kulturális mellett- hangsúlyozta Szilágyi Péter helyettes államtitkár a gombaszögi fesztiválon rendezett nemzetpolitikai beszélgetésen. A politikus kiemelte: kiemelt cél az identitáserősítés, a családtámogatás, a szülőföldön boldogulás segítése.


Kántor Zoltán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Nemzetpolitikai Kutatóintézetének igazgatója hangsúlyozta: 2010-ben lényegében újjá kellett építeni a nemzetpolitikai intézményrendszert. Az elért eredmények alapján a nemzetpolitika sikertörténet, de tovább kell dolgozni, hiszen Dél-Tirol és Katalónia, tehát az autonómiával rendelkező területek kivételével a kisebbségek lélekszáma Európában mindenhol csökkenő tendenciát mutat.

A munka szerves része az óvodafejlesztési program. Szilágyi Péter elmondta: összesen 152 új óvoda készül el, ebből 32 a Felvidéken, s összesen 412 óvoda újul meg a Kárpát-medencében. Sok bölcsődében is magyarul nevelik majd a kisdedeket.

 

Kántor Zoltán érdekes kutatási eredményekről is beszámolt: a Szlovákiában élő fiatalok 29-30 éves korukban házasodnak csak, és alacsony gyerekvállalási kedv jellemzi az itt élőket. Az adatok a magyarországihoz hasonlóak. Kárpátalján sokkal hamarabb alapítanak családot az ott élő magyarok, és szívesebben vállalnak gyermeket. Emiatt Kárpátalján fogy legkevésbé a magyarok száma. Erdélyben a fogyás legfőbb oka az asszimiláció mellett, hogy kétszázezren kivándoroltak szülőföldjükről.

Ha a gombaszögi tábor után 9 hónappal magyar gyermeke születik egy résztvevőnek, mivel segítik? - kapott izgalmas kérdést a helyettes államtitkár. Babakötvény-anyasági támogatás (magyar igazolvánnyal), bölcsőde, óvoda, iskolák, vállalkozói program, s minden magyarul - hangzott a válasz.

Örökös ingyen gombaszögi bérletet érdemelnek az itt fogant gyermekek - tette hozzá tréfásan Kántor Zoltán.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Így melegszenek a pingvinek
A magyarországi melegben is hasznos lehet
PÉNZTÁRCA
Ilyen a kaja az olimpián
Kaviár és hamburger
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Majdnem Balaton - Orbánék a Fertő tónál
Ausztriában is töltődött a miniszterelnök
RECIKLI
Az éltető metángáz
Hasznosítják a termálfürdő melléktermékét Túrkevén

Itt jártunk: Ciprus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

2. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

3. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

4. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

5. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

6. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

7. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

8. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

9. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

10. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

Műsoraink
2018.08.17. 18:35 Világszám - Inforádió
Hawaii 1.
2018.08.18. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii 2.
2018.08.19. 10:35 Világszám - Inforádió
Hawaii 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Regi, a kekec

Szófelhő / Archív
--