Itt az Avatar-szindróma

[szorenyi.p] publikálva: 2010-01-13 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nagy az Isten állatkertje és a kerítésen túl nagy a rés. Akár erre a következtetésre juthatunk az Avatar című film utóélete okán. Amerikában ugyanis emberek ezreit kezelik az alkotás által kiváltott betegséggel.




Súlyos depressziós tünetekkel, extrém esetben öngyilkossági vággyal párosul aza szindróma, amelyet az Avatarról neveztek el. A tünetek már több ezer nézőnél jelentkeztek; ők a film honlapjának fórumán gyülekeznek. A kiváltó ok az, hogy nem juthatnak el soha Pandora szépséges és utópisztikus bolygójára.

Az Avatart Magyarországon csaknem 600000-ren látták eddig.


Tegnap este megnéztem az Avatart, és amikor felkeltem, minden olyan szürkének tűnt – írja az egyik elkeseredett fórumozó. Ráadásul összehasonlítják a Földet a mesebeli színpompás bolygóval, amikor így ír: nem is tudom, hogy van-e még értelme ­folytatni az életet ezen a kietlen, unalmas, kiégett bolygón.

A film készítőit egyébként plágiummal vádolják. Oroszországban úgy tartják, hogy az alapötletet a Sztalker forgatókönyvírójától lopták az amerikaiak. Aki ismeri a Tarkovszkij-filmek képi és gondolati világát, azokat ez a vád nem lepi meg.






Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Neked mi lóg a konyhádban?
Neki egy egész vagyon lógott, csak nem tudta
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--