Ilyen autóutat építettek 15 milliárdból

10 perccel gyorsabb lesz eljutni Veszprémba

[seifert.p] publikálva: 2016-07-18 11:28:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Tizenötmilliárd forintból valósult meg a 8-as főút székesfehérvári elkerülőjének harmadik szakasza, melyet hétfőn adtak át a forgalomnak. Kb. 10 perccel gyorsabban lehet majd eljutni Budapestről Veszprémbe.


A hét kilométeres új útszakaszon kétszer két forgalmi sávot alakítottak ki. Az új szakasz egyszerre könnyíti meg az utazók és az ottlakók életét, hiszen a város elkerülésével köti össze a 8-as főutat az M7-es autópályával.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere azt mondta, a fejlesztés összefogással, nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházásként valósult meg. Megjegyezte, a város már a 90-es évek óta várt erre a fejlesztésre.

A hét kilométeren kétszer két sávon 110 kilométer per órás sebességgel lehet közlekedni hétfőtől. Ez az utazási idő 8-10 perces csökkenését jelenti Veszprém felől az M7-es autópálya felé a korábbi útvonalakhoz képest.

Az elkerülő szakaszon épült hét felüljáró és egy zsilip, 750 ezer köbméter földmunkát végeztek, 31,6 ezer köbméter aszfaltburkolatot terítettek le és 27 ezer méter vezetőkorlátot építettek meg.

Veszprém megyében tavaly több ütemben 16 kilométer hosszan adták át a 8-as főút négysávossá alakított útszakaszait, jelenleg pedig folyamatban van a várpalotai elkerülő szakasz építése, amit várhatóan 2017 év végén helyeznek forgalomba. A Szabadegyháza-ipartelep elkerülő út kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményessége esetén ősszel ott is megindulhat a munka.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Hármas halál az M15-ösön

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Az Ön vállalkozása NAV-ra kész?
Júliustól kötelező az adatszolgáltatás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--