Így dubajozott érettségi után a modell-lány!

Mára megtalálta az igaz szerelmet

[superadmin] publikálva: 2016-04-22 07:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Vékony, magas, szép arcú, formás mellű lány Abigél. Nem ez az igazi neve, de arra kért, azt ne írjuk le. Nem azért, mintha titkolni akarná a múltját, csak jobb ez így szerinte. Hisz ma már párjával komoly cégük van Németországban.

h i r d e t é s ^



A barátod tud arról, hogy te dubajoztál?

Igen. Tisztáztuk az elején. Nem okozott ez neki gondot, de ha okozott volna, akkor most nem lenne a párom. Én ugyanis nem szégyellem, az is én vagyok, aki akkor úgy döntött, hogy kimegy.

Hányszor voltál Dubajban?

Kétszer, nem túl hosszú ideig.

Egyáltalán, hogy jutott ez az eszedbe?

Bécsben dolgoztam egy modellmunkán, és akkor jött oda hozzám egy ügynök. Azt mondta, laza modell-lányokat keres kintre, hoszteszmunkára, ami lehet egy kicsit több is.

Ez eddig nem túl biztató.

Tízezer eurót ígért fixen, három hétre, amit akkor is megkapok, ha nem történik semmi. Azt mondta, ebből ötezret a repülőtéren odaadnak már, érkezés után. 18 éves voltam, és nagyon kellett a pénz.

Nem tartottál attól, hogy átvernek?

Nem, mert előtte azt hallottam, durva dolgok is mennek néha, de rengeteget lehet keresni, és a pénz nem számít nekik.

Aztán mi történt?

Lényegében amit az ügynök mondott, bár nem a reptéren, hanem a vendéglátónk házában kaptam meg a pénzt. Meseszép épület volt, ahol öten laktunk lányok, külön szobában. Bármikor használhattuk a medencét, mindig friss gyümölcsök, datolya, édességek vártak az asztalkákon.

Mielőtt ezt elmeséled, csak annyit, az itthoniak nem féltettek?

Annyit mondtam csak, hoszteszkedni megyek, és fizetik a repülőjegyet, a szállást. Egy szlovákiai kisvárosban nevelkedtem, ott már azt is megszólták, hogy modellkedtem. Tudtam, hogy ha megkeresem, amire számítok, soha nem megyek vissza amúgy sem.

Aki eddig elmondta Kelet-Európában, hogy ilyen jellegű munkán volt kint, mind azt mondta, neki semmit nem kellett csinálnia, de voltak, akiknek igen. Nálad mi a helyzet?

Hallottam róla, hogy tényleg voltak olyanok, akiket nem választottak ki. Állítólag olyanok is, akik meggondolták magukat. Ilyenkor az alapot kifizetik, de azonnal felraknak egy gépre, és hazaküldenek. Többet be sem teheted a lábad. Mi öten megpróbáltuk jól érezni magunkat, és lazán felfogni. Nappal ez nem volt nehéz, mert vagy a medencénél heverésztünk, vagy elmehettünk vásárolni. Ilyenkor valaki a személyzetből jött velünk. Ő fizetett, kártyával. A második hétre már teljesen bevadultunk, és a legmenőbb táskákat meg ruhákat vásároltuk össze.

A többi lány is szlovákiai volt?

Nem, csak én. Volt orosz, cseh, ukrán, román. A cseh lánnyal jöttem ki a legjobban.

Mit kellett csinálnod?

Amikor megérkeztem, bevittek a házba. Megvizsgált egy orvos, de komolyan. Még vért is vettek. Aztán megfürödhettem, és megmutatták a szobám. Másnap reggel egy középkorú nő körbe vezetett a házban. Volt, ahova mi nem léphettünk be. Aztán lenge, átlátszó ruhákat adott. Azokat kellett viselni napközben, más semmit. Fürödni is abban vagy ruha nélkül volt szabad.

És aztán?

Két napig semmi nem történt. Társasoztunk a lányokkal, fürödtünk, meg volt egy nő, akivel lehetett masszíroztatni. Bármikor ehettünk, azonnal felszolgáltak valami finomságot, ha jeleztük, hogy éhesek vagyunk.

Mi volt a harmadik napon?

Megjöttek a házigazdák. A személyzet már délelőtt nagyon ideges volt. Aztán ebéd után belépett három férfi. Az egyikük mindjárt oda is intett magához. Aztán a másik kettő is választott lányt.

Mit mondtak?

Semmit. Amúgy szinte nem is kommunikáltak velünk. Aki engem kiválasztott, mosolygott, aztán az ülébe ültetett, és mindenhol megsimogatott. Utána még elkezdtek valamin beszélgetni, aztán datolyát enni. Mi meg néztünk csak egymásra, hárman, hogy mi lesz.

Mi lett?

Beszélgettek hangosan, mintha mi ott se lennénk vagy egy óráig. Aztán felállított, aki engem választott, és kézen fogva bevezetett az egyik szobába. Nem az enyémbe, ott nem lakott senki.

Igaz, hogy kemény szeretők?

Inkább úgy mondanám, nem érdekli őket a nő, hogy az mit szeretne. Nincs előjáték, és szeretik megalázni a lányokat. Először nagyon féltem. De kibírtam, nem volt annyira drámai. Aztán kiment a szobából, és szólt a nőnek, aki foglalkozott velünk. Az pár perc múlva hozott egy kis dobozt. Egy gyémánt nyakék volt benne.

Megvan még?

Nincs, eladtam a közvetítőnek, sok más ékszerrel együtt, a harmadik hét végén. Állítólag töredékáron, de így is kaptam összesen vagy húszezer eurót.

A többi napod hogy telt?

Az első férfi kiválasztott magának, mert csak ő volt velem. Az utolsó héten meg nem is volt, akkor esténként szabad voltam a palotában. Végül három hét után kivittek a megbeszéltek szerint a reptérre, előtte kifizettek. Azt hallottam korábban, hogy a legmagasabb rangú csak egyszer van egy lánnyal, és utána jöhetnek a többiek, a szolgák is. A valóságban a magas rangú úgy alakítja a szabályokat, ahogy neki tetszik, és azontúl az lesz a szabály.

Mennyit kerestél végül?

Az ékszerek árával együtt úgy hatvanezer eurót. Plusz a rengeteg táska, ruha.

Amikor hazajöttél, nem vegzáltak a hatóságok?

Akkoriban még nem sokan csinálták ezt. De hallottam jóval később, hogy Magyarországon meg Romániában is nagy botrányok voltak."

Miért mentél vissza?

Mert eszméletlenül sok pénzt kerestem, és mesebeli körülmények között laktam.

És a megaláztatások?

Most nem azért, de itthon sok nő ugyanígy átél ilyesmiket, a semmiért.

A második alkalom másmilyen volt?

Annyiban, hogy a korábbi férfi az első hét után átpártolt egy orosz lányhoz. Attól kezdve a másik kettőt kellett szórakoztatni. Ők nagyon durvák voltak, nem szerettem. Meg annyiban, hogy már megértettem, hogy egyáltalán nem számít nekik a pénz. Úgyhogy már az első nap hatalmas összegekért vásárolgattam. Euróban számolva vagy százezret elvertem a három hét alatt ruhákra, táskákra. Komplett bőröndszettet is vettem, a legmenőbb luxusmárkát, hogy legyen mibe bepakolni.

Harmadszorra nem hívtak?

Elég volt ennyi. Ráadásul megismerkedtem a mostani párommal, és az üzletébe is betársultam. Németországban élünk, boldogan, csak néha jövünk vissza ismerősökhöz, eseményekre, mint például most is, ugye.

Megbántad?

Nem igazán. Annyit kerestem, amennyit sokan egész életükben el sem bírnak képzelni. Betáraztam a legmenőbb cuccokból. Mesés helyen laktam, sokat tapasztaltam. Voltam olyan plázában, ahol sípálya is van, fedett. Meg olyanban, ahol hatalmas akváriumban óriási cápák úszkálnak.

Te nem tapasztaltál olyan durva dolgokat, amilyeneket a neten lehet olvasni?

Szerencsére a saját bőrömön nem. Olvastam később én is, hogy golflabdával lövöldöztek a meztelen lányokra. Abszolút el bírom képzelni, de nálunk ilyen nem volt, hála istennek. Meg azt is tudom, hogy nem mindenki keresett olyan jól, mint én. A jó modelleket, a szépségkirálynőket jobban megfizetik. És az sem mindegy, ki a patrónusod, milyen rangban van, akinek megtetszel. Tudom, nem ez az időszak az életem legszebb szakasza. De a férfiaknál se nézik, miből kereste az első millióját, nem igaz?


© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Döbbenet Dubajban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Így születik a strucc
Kemény munka míg áttöri a kemény tojást
PÉNZTÁRCA
Egymilliárd forint a határon túli magyaroknak
Beszáll az erdélyi oktatásba az egyik MNB-alapítvány
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A gyümölcsöt evő denevérek hazája
Sétáltatott már tarajos sült?
RECIKLI
861 kilométer műanyag palackokon
Környezetvédelmi tutaj Lengyelországban

Itt jártunk: Olaszország

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

2. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

3. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

4. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

5. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

6. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

7. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

8. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

9. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

10. Brad Pitt tagadja a gyerekverést

A rendőrség nem folytat ilyen eljárást a sztár ellen

Műsoraink
2017.08.18. 18:35 Világszám - Inforádió
Dél-Olaszország 1.
2017.08.19. 10:05 Világszám - Inforádió
Dél-Olaszország 2.
2017.08.20. 10:35 Világszám - Inforádió
Dél-Olaszország 1. ism.
Közösség
Nap lánya

A cuki cserediáklány

Szófelhő / Archív
--