Hihetetlen: megnyílt már a karácsonyi vásár

A londoni Selfridges áruházban korán kezdték

[j.protic] publikálva: 2015-08-05 19:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A londoni Selfridges áruház

Minden eddiginél korábban, már kedden megnyílt a karácsonyi vásár a londoni Selfridges áruházban, ahol a hagyományoknak megfelelően már nyáron elkezdhetik intézni az ünnepi bevásárlást a vevők.


A brit főváros központjában lévő patinás áruház negyedik emeletén már most csaknem 280 négyzetméteren várják karácsonyi portékákkal - ajándékokkal, de főként dekorációkkal - az érdeklődőket. A vásár ősszel kibővül, onnantól jóval nagyobb területen válogathatnak majd a vásárlók.

"A nyári időjárás ellenére mi már ünnepi hangulatban vagyunk itt, a Selfridgesben" - mondta Geraldine James, az áruház karácsonyi dekorációért és lakberendezésért felelős munkatársa, hozzátéve, hogy az idei vásáron már tavaly karácsony óta dolgoznak. A luxusáruház szerint a nyáron kezdődő karácsonyi vásárnak igenis van értelme, sok külföldi vevőjük van ugyanis, akik szeretnének csak itt kapható ünnepi szuvenírekkel hazatérni vakációjukról.

A 2105-ös karácsonyi trendek között említette Geraldine James a személyre szóló, illetve a fából készült dekorációkat és a fekete-fehér kiegészítőket. Az áruház idei vásárát a Journey to the Stars (Utazás a csillagokba) mottóval rendezik meg, Moonlight Magic (Holdfény varázslat) elnevezéssel pedig különleges dekorcsaládot is bemutattak.

Az idei első vásárló egy amerikai házaspár volt Pennsylvania államból. Holly és Ken Martin egy karácsonyi gömböt vett emlékbe angliai nyaralásáról. A Selfridges üveggömbjei egyediek, és érdekesség, hogy a The Daily Telegraph brit napilap szerint egy magyarországi üvegfújó műhely készíti őket az áruház számára.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Bécsben tilos a galambetetés
Műtojást a fészkekbe
PÉNZTÁRCA
Kihozható-e olcsóbban a nyaralás?
A szakértőt kérdezték
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Fellendítené a turizmust Veresen Simon Tamás
Látnivaló és lehetőség bőven akad
RECIKLI
Szilvia, a környezetmentő papírtörlő
Nem kell mindig feltalálni a csőben a lyukat

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--