Heten haltak meg a hétvégi balesetekben

Szomorú rendőrségi statisztika

[seifert.p] publikálva: 2016-09-26 07:52:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Lakatos Péter

Öt balesetben hét ember vesztette életét az ország közútjain a hétvégén. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint az elmúlt 72 órában a rendőrök 141 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A halálos kimenetelű balesetek mellett 44 súlyos, 92 könnyű sérüléssel végződött.


A hétvége folyamán 475 embert - közülük több mint százat az ellenük érvényben lévő körözés alapján - fogtak el a rendőrök, 300 embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A három nap alatt összesen 546 embert - köztük 219-et bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, további 51-et ittas vezetés gyanúja miatt - állítottak elő a rendőrök - írta az ORFK.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Komoly baleset volt az M1-en

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Extra pályázat társasházaknak
Még több vissza nem térítendő forrás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Szeretnek minket a tatárok
A tatárjárásra baráti látogatásként tekintenek vissza
RECIKLI
Jégkorszaki növényeket találtak
Jurassic Park a való világban

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--