[szorenyi.p] publikálva: 2010-01-03 00:00:00 | Nyomtatás
Életében először ült jet-skin a Miss Éden tavalyi győztese. Both Krisztina Koh Samet szigetén próbálta ki a vízirobogót, de előtte még hatalmas bulit csapott a pattayai Hard Rock Hotelben.
Álomfotózáson vett részt az erdélyi szépségkirálynő. Koh Samet szigetén pózolhatott a fényképészeknek. A vilagszam.hu kérdésére elmondta, hogy először érezte azt, hogy meg kell küzdenie a fotósok kegyeiért. Egy percig sem lazíthatott, hiszen rajta kívül számtalan európai és ázsiai lánynak is villantak a vakuk.
A munkának meglett a jutalma, hiszen délután életében először jet-skire ülhetett. Kriszta eleinte óvatosan húzta a gázkart, később azonban már élvezte, hogy a hullámok hátán lovagolhat.
Azt is elmesélte, hogy a Pattayán a Hard Rock Hotelban az Elite ügynökség partiján is részt vett. Mint mondta, itt is sokat tanult, pl. azt, hogy miképpen lehet felhívni magára a figyelmet. Az persze nem volt túl nehéz neki, hiszen a magas, barna erdélyi külső itt egzotikumnak számít.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás