Gyilkolt a medve a vadasparkban

Az állat szzéttépett egy 19 éves állatgondozót

[j.protic] publikálva: 2017-08-06 10:38:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó:illusztrációs felvétel

A rendőrség vizsgálja a körülményeit annak a balesetnek, aminek következtében meghalt egy 19 éves svéd állatgondozó az Orsa Rovdjurspark vadasparkban.


Egyelőre nem tudni, hogyan jutott be a medve az elkerített területre, ahol egy állatgondozó egy speciális program részeként, egy családot vezetett végig az állat számára lezárt területen, amit ilyenkor kiürítenek.

Az első hirek szerint az állat valószínűleg ásott egy rést, amin keresztül vissza tudott mászni a területre. A park igazgatója Sven Brunberg nyilatkozott az esettel kapcsolatban. Elmondta, hogy minden biztonsági előírást betartottak munkatársai, és a rendőrségre bízza, hogy megállapítsák, hogy melyik ponton történhetett mulasztás.

Az áldozat kollégáinak feltűnt, hogy nem válaszol a hivásaikra, ekkor mentek ellenőrizni a gondozót, akit a medve épp marcangolt. Az állatot lelőtte az egyike annak a két embernek, akiknek jogosítványa van állatok kilövésére a park területén belül, és azonnal riasztották a mentőket, akik küzdöttek a férfi életéért, de végül kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe..

A vadaspark honlapján Európa legnagyobb vadasparkjaként hirdeti magát, ahol rozsomákok, medvék, tigrisek és leopárdok élnek.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Megcsapolják a medvék epéjét!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Brutális taxiárak jönnek!
A szolgáltatás aligha lesz jobb
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Terminál - 33 óra a reptéren
Mi van, ha késik a gép?
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--