Gyere Marrákesbe!

Egy másik világ néhány ezer forintért

[Kail] publikálva: 2017-12-30 17:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kis szerencsével már 20-30.000 forintért megvehetjük a jegyünket Maráakesbe és 4 óra elteltével egy egészen más világba csöppenünk.


Marokkóba az idei évtől két fapados járattal is elutazhatunk, így valószínűleg a korábbinak többszöröse lesz az észak-afrikai országba utazó magyarok száma. Szerencsére az árak is barátságosak és ugyanez mondható el az emberekről is. Alkudni persze kell, az első ár, amit megadnak a bazárban, csak egy vicc, de alkudozással, amit általában mindkét fél élvez, kialakul egy reális árszint.

 

Marrákes jó pár napra színvonalas látnivalókat nyújt az odalátogatóknak. Én akár a bazárban és az utcán nézelődve is jól érzem magam hetekig, de hát vannak ennél "komolyabb" látnivalók is. Ilyen például a várost nagyon szerető Yves Saint Laurent október végén nyílt múzeuma. Az ikonikus darabokat megálmodó ruhatervező sokáig élt a városban és a Majorelle gardent is ő újította fel. Az YSL múzeum és a kert a többi látnivalóhoz képest drágán látogatható, de mindenképpen érdemes megnézni őket.

A város legismertebb tere a Jemaa el Fna (sokféleképpen írják a nevét). Itt éjjel-nappal zajlik az élet. Kora délutánig a különböző mutatványosok, zenészek, kígyóbűvölők lepik el a teret. Természetesen pénzt várnak a produkciókért, de néhány dirhamnak (egy dirham kb. 30 forint) is örülnek. Este az ételpiac épül fel (minden nap felépítik és lebontják), ahol a helyi konyha első számú kedvencein, a kuszkuszon és a tazsinon kívül olyan fogásokat is megkóstolhatunk, mint a főtt csiga vagy a bárányfejről lefejt hús.

Mindenképpen érdemes megnézni a Marrákes Múzeumot, a Bahia és a Dar szi Szaid palotákat, a monumentális el Badi palota romjait. Sajnos a mecsetekbe csak muszlimok mehetnek be, de kívülről is szép látvány például a Koutoubia és a Kasbah mecset.

 

A Medinában alkoholt csak egy-két helyen lehet kapni, de például a főtéren kora reggeltől késő estig 4 dirhamért frissen facsart narancslevet ihatunk vagy finom mentateát.

Marrákesnek a fentieken kívül még nagyon sok más látványossága van, de a legjobb csak sétálgatni a városban és élvezni a színeit, zaját, illatát.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Melyik a leggyilkosabb állat a világon?
Ő tudhatja magáénak a legtöbb áldozatot
PÉNZTÁRCA
118 miliárdos nyereség az OTP-nél
Kevesebben vesznek fel hiteleket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
150 forint a benzin Azerbajdzsánban
Lángol a földgáz, jön a kőolaj
RECIKLI
Dánia széllel is működik
Széllel bélelt ország

Itt jártunk: Ciprus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

2. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

3. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

4. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

5. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

6. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

7. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

8. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

9. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

10. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

Műsoraink
2018.07.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Zakíntosz
2018.07.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Görögország
2018.07.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Zakíntosz ism.
Közösség
Nap lánya

Nemcsak sikeres, gazdag is Nicki Minaj

Szófelhő / Archív
--