Füreden meseautók várnak a hétvégén

Kötelező program autómániásoknak

[V.J.] publikálva: 2017-05-06 10:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Péntektől vasárnapig immár negyedik alkalommal rendezik meg a Balatonfüred Concours dElegance-t. A hagyományoknak megfelelően a Győrből induló konvoj tagjaként érkezik majd több résztvevő is a versenyre.


A rendezvényen az első világháború előtt készült járművek, az 1919 és 1942 között gyártott autók, az 1945 és 1985 között forgalomba került, valamint az 1986 és 1995 között gyártott négykerekűek kategóriájának szépségversenye zajlik majd.

A verseny egyik legkülönlegesebb darabjának az 1934-ben gyártott Chrysler Airflow számít, melynek egyik jellegzetes vonása, hogy az addig hagyományosan hosszú motorháztetőt a kisebb légellenállás végett lerövidítették, az utasteret pedig előrébb mozdították. A korabeli vásárlók azonban nem voltak vevők az újfajta formára, így 1937-ben véget is ért az Airflow pályafutása. Összesen mintegy 120 ezer darab készült belőle.Kora leggyorsabb autójának számított az 1939-ben gyártott Tatra, amely könnyedén tartotta a 130 km/h-s átlagsebességet. A Csehszlovákiában gyártott modell, melyből mindössze háromezer darab készült, szintén látható lesz Balatonfüreden.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Most megint nyár lesz
A héten javul az idő
PÉNZTÁRCA
Bezárnak a Hunguest hotelek
Járványban nincs vendég
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Fordulat a dohányzás történetében
Még soha nem volt ilyen

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--