Fura okból vigasztalt egy kislányt Obama

Megható levelet írt a gyerek nagymamájának

[seifert.p] publikálva: 2016-02-21 08:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az amerikai elnök kapott egy videofelvételt egy kislány nagymamájától, amelyen a gyermek azért sír, mert tudatosult benne: Barack Obama nem lesz egész életében államfő, sőt, hivatali ideje szűk egy év múlva lejár. A kislány vigasztaló választ kapott.


Obama a Facebookon tette közzé válaszát, ugyanis a nagymama, Caprina Harris ott mutatta be az unokáról készült rövid videót, és hozzá a bejegyzést. Mint az asszony írta, unokájában "egy tornaórája előtti szünetben tudatosult, hogy Barack Obama nem lesz már a mi elnökünk. Egész életében az ő elnöke volt, és (Obamához hasonlóan) augusztus 4-én van a születésnapja!".

Válaszbejegyzésében Obama vigasztalta a kislányt, hogy amikor már nem lesz elnök, akkor sem tűnik el Amerikából. "Caprina, mondd meg az unokádnak, hogy nem megyek sehová. Amikor elhagyom a Fehér Házat, akkor is amerikai állampolgár maradok, ugyanolyan, mint ő. S majd ha felnőtt lesz, együtt dolgozhatunk. Addig is figyelemmel kísérem az életét, és a születésnapunkat mindig együtt ünnepeljük" - írta.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Kuba vendége lesz Obama

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A vadászati kiállításon jártunk
Mi van az agancskapun túl?
PÉNZTÁRCA
Online vásárlás ujjlenyomattal?
Maradhat a 15 ezres értékhatár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Jól állnak a bálnák New Yorknak - videó
Cetek, háttérben felhőkarcolókkal
RECIKLI
Hulladékból építkeznek a méhek
Bőségesen termelünk építőanyagot

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--