Füleki és fociimádó a leggazdagabb ausztrál!

Emlékművet avatott szülőföldjén a milliárdos

[j.protic] publikálva: 2013-08-11 10:49:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A füleki vár

A világ egyik leggazdagabb emberének számít, Ausztráliában él és a felvidéki Fülekről származik. A ma 82 éves Frank Löwy a napokban Füleken járt, ahol 12 éves koráig élt. Az üzletembernek nagyvonalú tervei vannak. Egyik legnagyobb szerelme a foci.

 


A zsidó származású Frank Löwy vagyona a Forbes szerint meghaladja az 5 milliárd dollárt. Éppen fedett sípályát tervez London központjába, és övé lesz New Yorkban az új WTC bevásárlóközpontja is. Rendszeresen hazajár Fülekre, ahol most éppen négynyelvű holokauszt-emlékművet avatott a Fülekről elhurcolt 200 zsidó emlékére.

Az idén 83. életévét betöltő Frank Löwy Füleken született, innét 12 éves korában távozott, és Budapesten vészelte át a háborút. A család már Füleken is kereskedéssel foglalkozott, Löwy nagyapjának boltja volt a városban, a helyiek mind a mai napig Löwy-saroknak hívják a fő utcán azt a helyet, ahol az üzlet állt. Löwy a nemzetközi Forbes-magazin világ leggazdagabb embereit összegyűjtő listáján idén a 229. helyen áll, 5,3 milliárd dollárra becsült vagyonnal.

1946-ban Franciaországon át az akkori brit mandátum alatt álló Palesztinába ment, ahol a Haganah és a Golani Brigád tagjaként harcolt. 1958-ban érkezett Ausztráliába, ahol mára az ország egyik leggazdagabb emberévé vált, vagyonát ingatlanfejlesztőként gyűjtötte, a Westfield Group révén, melynek társalapítója, tulajdonosa és igazgatója.

A csoport mintegy 100 bevásárlóközponttal rendelkezik Ausztráliában, Új-Zélandon, Nagy-Britanniában és az USA-ban. A cég néhány hónappal a World Trade Center elleni terrortámadás előtt bérelte ki 99 évre a WTC épületkomplexumban található bevásárlóközpontot, és az az újonnan épülő WTC-ben is az övé lesz. A Westfield csoport tagja London legnagyobb luxus bevásárlóközpontja, a városba Löwy most fedett sípályát szeretne építeni, mesterséges téli klímával.

Löwy imádja a futballt, olyannyira, hogy ő az ausztrál labdarúgó szövetség elnöke. A foci iránti szeretetét is Fülekről örökölte, itt volt 5 éves korában először focimeccsen – mondta a tv-interjúban a magyarul kiválóan beszélő Löwy.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Veszélyben az olívaolajunk
A növényvilág koronavírusa egy baktérium
PÉNZTÁRCA
Lassan bealkonyul a készpénznek
Néhány év és a kártya lesz az abszolút nyerő
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen turisztikai kampány még nem volt
Az utazóknak és a szakmának is üzennek
RECIKLI
Koccintás online
Ha már zárva a kocsma is

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--