Fogadásból tört be az elnöki palotába

Fény derült a pozsonyi incidensre

[j.protic] publikálva: 2016-07-02 13:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A pozsonyi Grassalkovich palota

A szlovák rendőrségnek sikerült kiderítenie, ki volt az férfi, aki a héten behatolt a szlovák államfő palotájába.


A rendőrség felkutatta és el is fogta a 35 éves csehországi Milan K.-t, aki hétfőről keddre virradó éjszaka behatolt a pozsonyi Grassalkovich palotába egy őrizetlen, hátsó bejáraton keresztül.

 

Milan K. elmondta, hogy fogadásból tört be az elnöki palotába, ahol nagyon szeretett volna készíteni egy fotót. Azt is bevallotta, hogy éjjeli látogatása során nem volt teljesen józan.

A férfi éjjel 1 óra körül hatolt be a palotába, ahol ugyan jelzett a riasztó, a testőrség azonban azt hitte, hogy vaklárma, ezért egyszerűen kikapcsolták a berendezést. A cseh férfi körülbelül 20 percet töltött el a palotában, majd senktől sem zavartatva távozott a hátsó ajtón. Jelenlétét több biztonsági kamera is rögzítette, ami megkönnyítette felkutatását.

Milan K-t törvénytelen behatolás bűntettének elkövetésével gyanúsították meg, amiért egy év szabadságvesztéssel sújtható. A minisztérium azzal kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, hogy mi vezette tettének végrehajtására a fiatalembert.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Indul a szlovák EU-elnökség

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Válságálló az MNB Alapítvány
Még gyarapodott is a vagyon
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Iskolába nem járt, leprás lett
Ugandában nagyon rossz az egészségügyi ellátás
RECIKLI
Párnacsata Budakeszin
Divat a kuka mélyéről

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--