Félünk a nyugdíjas évektől

Még mindig kevesen takarítunk meg és keveset

[V.J.] publikálva: 2017-03-08 15:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A nyugdíjas szóban már a „nyug” is szorongással tölt el sokakat. Nem is beszélve a nyuggerről. Pedig, lehetne ez az idő valóban hasznos és nem passzívan unalmas, csak fel kellene készülni rá. Legtöbben úgy gondolják, az állami nyugdíj hidegvízre sem lesz elég, nemhogy a terveikre.


Tízből egy magyar egyáltalán nem számít rá, hogy állami nyugdíjat kap. A magyarok 71%-a pedig már most tudja, hogy kevés lesz a nyugdíja a megélhetéshez. Nem is tévednek nagyot. Százezer forint mínusz: ekkora lesz a különbség az utolsó havi fizetés és az első állami nyugdíj között. Ráadásul mindezt nagyon sokan igazságtalanságként élik meg, az életük során befizetett összeghez képest.

Mindez abból a kutatásból derült ki, amit a Groupama Biztosító az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft.-vel készített és melyet sajtóbeszélgetésen mutattak be. A fentiek fényében talán nem csoda, hogy a kérdezetteknek mindössze negyede várja a nyugdíjas éveket. Természetesen a fiatalabbak optimistábban várják a jövőt, mint az ötvenes éveikben járók.

Szvetelszky Zsuzsa szociológus szerint nem vonzó a mai nyugdíjaslét, hiszen a passzivitás, kiszolgáltatottság, képzete társul hozzá.

A 39 év alattiak éppen ezért szeretnék kialakítani a saját nyugdíjas imidzsüket és ebben sokkal nagyobb szerepe lesz az anyagi függetlenségnek, biztonságnak és az aktív időskori életnek. Persze ijesztő elképzelni magunknak az üres hűtőt és a havi 60 ezres nyugdíjjal becsöngető postást.

A kutatás szerint a magyarok szerint az ideális nyugdíj összege közel 200 ezer forint lenne, ami majdnem megfelel az utolsó havi jövedelemnek. Ez persze csak álom. A fiatalabb generáció már szinte nem is számít állami nyugdíjra – mondta Halasi Melinda a Groupama főosztályvezetője.

Persze, azért realisták vagyunk. A válaszadók szerint a mai ötven felettiek az utolsó jövedelmük 57%-ára, a 30 év alattiak pedig 40%-ára számítanak állami nyugdíjként. Ez pedig mínusz 118.400 forint mínuszt jelent a megszokott életminőséghez képest. Ennek ellenére – mondta el tapasztalatait kommunikációs szakemberi minőségében Geszti Péter – sajnos ma még a rövid távú gondolkodás a jellemző.

Az öngondoskodás inkább a fiatalokra jellemző, pedig a várható átlagéletkor növekszik, így 50 évesen is van értelme előre gondolkodni anyagi téren. A legtöbben 10-20 ezer forint közötti összeget tesznek félre nyugdíjas éveikre, de a megkérdezettek egyharmada még ennyit sem. Hogy mit akarunk csinálni nyugdíjasként az korosztályonként változó. Fiatalként még aktív öregkort tervezünk, de ahogy múlnak az évek ez egyre jobban eltolódik a nyugalmasabb tevékenységek felé. A lényeg, hogy ne kerüljön sok pénzbe, mert az nem igazán lesz, hacsak nem dolgozunk életünk végéig, ami szintén egy valós perspektíva sokak szerint.

Ezek után kérdéses, ki fog világkörüli útra menni hetven évesen…

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Tekerni akar 105 évesen

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szörfdeszkán állva evezi át az óceánt
Újból meglep mindenkit Rakonczay Gábor
PÉNZTÁRCA
10 milliárdról nem döntenek az emberek
Csányi Alapítvány: üzenetértékű a bevétel az 1 százalékból
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Képek Kurdisztánból
Amikor saját könyve nyomában jár egy író
RECIKLI
Átadták az új parkot a Normafánál
Ahogy az ott lakók kértékl

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--