Ezek a legnépszerűbb turisztikai célpontok

Továbbra is Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló vezet

[j.protic] publikálva: 2014-02-27 14:14:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hévíz

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2013-as előzetes adatai alapján Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb turisztikai célpont az országban - közölte a Magyar Turizmus Zrt. csütörtökön az MTI-vel.


Az összesített vendégforgalmi adatok szerint Budapesten 7,8 millió vendégéjszakát töltöttek el, 5,4 százalékkal többet, mint 2012-ben. A második legnépszerűbb Hévízen 1 millió, Hajdúszoboszlón pedig 739 ezer vendégéjszakát regisztráltak, mindkét adat 3,8 százalékkal jobb a 2012-esnél.

A legnépszerűbb tíz városban működő kereskedelmi szálláshelyek összesen 12,9 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami a magyarországi vendégforgalom több mint felét, 56,9 százalékát teszi ki.

Az összesített lista első tíz helyén a Magyar Turizmus Zrt. közlése szerint nincs jelentős változás; míg 2012-ben Győr szerepelt a tizedik helyen, 2013-ban Eger.

A belföldi vendégeknél az első három helyen Budapest, Hajdúszoboszló és Siófok áll, a külföldieknél pedig a főváros után Hévíz és Bük volt a legnépszerűbb. A legnagyobb mértékben Egerszalók vendégforgalma nőtt, 18 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a Heves megyei községben, míg Győrben 7 százalékkal kevesebb vendégéjszakát regisztráltak.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Melyik a leggyilkosabb állat a világon?
Ő tudhatja magáénak a legtöbb áldozatot
PÉNZTÁRCA
Javaslat az egységes európai autópályadíjra
Németországban 2016-tól fizetni kell a sztrádákért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Terminál - 33 óra a reptéren
Mi van, ha késik a gép?
RECIKLI
Feltámad a Genesis
És egyből turnéra is indul

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--