Esőben kezdődött az ünnep Budapesten - Fotó

A szokásos zászlófelvonás volt a nyitóprogram

[szorenyi.p] publikálva: 2014-08-20 09:10:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Himnusz hangjaira, katonai tiszteletadás mellett, szakadó esőben felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a Parlament előtti Kossuth Lajos téren szerda reggel, az augusztus 20-i állami ünnepen.


A központi ünnepi rendezvények nyitóeseményén részt vett Áder János köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a kormány több tagja, köztük Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki beszédet mondott, valamint közéleti személyiségek, a diplomáciai testület tagjai és katonai attasék.

A lobogó felvonása után honvédtisztjelöltek tették le katonai esküjüket.

Áder János köztársasági elnök szerint az elmúlt ezer év nemzedékeinek sorsa azt taníthatta, hogy nekünk, magyaroknak az igazságunkat, az érdekeinket magunknak kell képviselnünk, és érdekeink gyakran csak mások érdekeivel együtt érvényesülhetnek.

Áder János szólt arról is, hogy értékeinket csak a nyugati polgárosodás révén gyarapíthatjuk, országunk függetlensége pedig nem adomány, hanem olyan felbecsülhetetlen érték, amelyért minden nemzedéknek meg kell küzdenie.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Pénzintézetek zöldfalai az elsők között
Az OTP Bank Andrássy úti fiókja lett a II. legjobb
PÉNZTÁRCA
Ezer embert küld el a Wizz Air
De így is kapacitásbővítéssel számol
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Jégben a Niagara
Sarkvidéki hideg Észak-Amerikában
RECIKLI
Nincs elég szemét a svédeknél
Import szemetet égetnek el az erőművek

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--