Erre a biztosításra talán sosem gondolt

A biciklisek is védhetik magukat

[szorenyi.p] publikálva: 2014-11-09 10:19:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az elmúlt években növekedett a kerékpáron közlekedők száma, ennek megfelelően a biciklis baleseteké is, míg 2011-ben 1814, tavaly már 2004 személyi sérüléses balesetet okoztak a kerékpárosok, és egy-egy ilyen károkozás, biztosítás hiányában, akár több millió forintjába is kerülhet a vétkes kerékpárosnak - közölte a Genertel online biztosító.


Az Eurostat korábban publikált felmérésében a 25 uniós tagállam közül Hollandia után (31 százalék) Magyarországon nevezték meg a legtöbben (19,1 százalék) a legfőbb közlekedési eszközükként a kerékpárt.

A Magyar Kerékpárosklub adatai szerint országosan - évek óta - a lakosság 40 százaléka kerékpározik, míg Budapesten az elmúlt 3 évben 13-ról 17 százalékra nőtt arányuk. A klub felmérésében az számít kerékpárral közlekedőnek, aki két héten belül legalább egyszer biciklizik.

A számokból is kitűnik, hogy a kerékpárosok okozta közlekedési balesetek kezelésére megoldást kell találni, ennek kézenfekvő módja a felelősségbiztosítás. A magyar piacon most először a Genertel kínál ilyen kiegészítő biztosítást a kötelező gépjármű felelősségbiztosításához (kgfb-hez).

A budapesti kerékpárosok 70 százalékának, míg a vidékiek 44 százalékának van autója, ők élhetnek a lehetőséggel. Az egész családra egységesen érvényes kerékpáros felelősségbiztosítást ezer forint alatt lehet megkötni, és bármilyen kerékpár használata (így például a Bubi is) beletartozik a fedezeti körbe. Évente azonban csak egy kár térítésére használható fel a biztosítás.

Pont ma hajnalban egy ember meghalt, hárman megsérültek, amikor egy személyautó az út szélén közlekedő emberek közé hajtott Veszprém megyében.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lehetséges? Igen! 1 liter benzinnel 3300 km
Új csúcs a Shell-Eco világversenyen
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ahol a denevér háziállat
Fél évszázad barangolás Ázsiában
RECIKLI
A gyalogosoké lesz az alsó rakpart
Erre a hétvégére biztosan

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--