Erősebb leszel, mert elfordul a tekinteted

Király Eszter kapta a Média a családért díjat

[Ujvári] publikálva: 2019-01-31 11:11:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az Én vagyok az apád blog ötletgazdája, - a hétköznapi apákat bemutató - Király Eszter vehette át az Erősebb leszel, mert elfordul a tekinteted magadról című interjújáért a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin Média a családért díját szerdán Budapesten.


Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) családpolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy 2010-ben a kormány "két alapra" helyezte működését: a munkaalapú társadalomra és az erős családokra. Családbarát országot szeretnének építeni és ebben kiemelkedő szerepe van a médiának is, mértékadó és értékadó emberekre és médiumokra van szükség, hogy ki lehessen szűrni az információözönből a valóban értékeset - fogalmazott a helyettes államtitkár.

Beneda Attila kitért arra is, hogy a tavalyi családok éve három pillérre épült: bevezettek új családtámogatási intézkedéseket, rengeteg programot szerveztek és igyekeztek elérni, hogy minél inkább kerüljenek be a közbeszédbe a családok. A családok éve utolsó felvonása pedig a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció volt, amelynek eredményei azt mutatják, hogy a társadalom elvárja a kormánytól a családok megvédését - tette hozzá. Beneda Attila átadta az Emmi különdíját, amelyet Füller Tímea kapott a Family magazinban megjelent Magyola című írásáért, valamint az idén először kiosztott Média a családért díj videoblog-kategória elismerését, amelyet Hamar Noémi és Hamar Donát vehetett át a YouTube-videómegosztó portálon látható sorozatáért.

Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége arról beszélt, hogy botránnyal, szenzációval évezredek óta hatni lehet az emberekre, és a mai fogyasztói társadalomban az nyeri el könnyebben az emberek figyelmét, akinek az üzenete harsányabb és könnyebben értelmezhető. Paradox módon az igényel sok energiát, hogy egyszerűbben és ésszerűbben tudjunk élni - tette hozzá.

Vannak azonban olyan újságírók és sajtóorgánumok, akik és amelyek olyasvalamit alkotnak és adnak, ami segít az embereknek embernek maradni, szépen és jól élni, olyan gondolatokat tárnak elénk, amelyek kapcsolódnak a családhoz és így az egész életünkhöz - fogalmazott Lévai Anikó. A Média a Családért Alapítványt méltatva azt mondta, az alapítvány arra hívja fel a figyelmet, hogy családban élni jó, mert a család megtart, megerősít, és olyan érték, amelyért megéri küzdeni és dolgozni, hiszen a család maga az élet.

A Külhoni média a családért díjat Csatlós Tünde és Trella-Várhelyi Gyopár vehette át az erdélyi Nőileg magazinban megjelent Újrafércelt családok című írásáért. A díjat Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke adta át.

Potápi Árpád János kiemelte, azért tartották fontosnak a díj támogatását, mert a külhoni magyar családok éve volt tavaly, idén pedig külhoni magyar gyerekek éve lesz, amelyek segítenek a magyar-magyar kapcsolatokat szorosabbá fűzni és megerősíteni.

A Média a családért díj közönségdíjasa Herczeg Zsuzsa lett a Magukra hagyott kisöregek - De hol vannak az unokák? című, a she.hu oldalon megjelent cikkével.

A Média a családért díjat 2006-ban alapította a Képmás magazin szerkesztősége, együttműködve a Média a Családért Alapítvánnyal. Az elismerést évente egyszer osztják ki, a nyertest a zsűri 12 jelölt közül választja ki. Az díjjal olyan nyomtatásban megjelenő cikkeket, rádió- és televíziós műsorokat, valamint internetes írásokat jutalmaznak, amelyek információt, erőt, segítséget adnak a párválasztáshoz, az elköteleződéshez, családtervezéshez, a problémák megoldásához és a boldog családi életéhez.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Elhunyt Andy Vajna

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fagyállót mutattak ki az Északi-tengerben
Az anyag mérgező a vízi élőlényekre
PÉNZTÁRCA
Milliárdos juttatás a Magyar Turizmus Zrt-nek
A tartalékból kap pénzt a szervezet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kaviár kimérve - méregdrágán
A legkisebb adag is 120000 forintnak felel meg
RECIKLI
Hulladék farmerből egyedi divat
Különleges ötletek az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Itt jártunk: Bali

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Igazából nő volt a lengyel amerikai hős

Zavarba ejtette az országot a tábornok csontváza

2. Pucér rendőr vett őrizetbe egy bűnözőt

A szaunában futott bele

3. Zaklatás miatt vonult vissza a ketrecharcos?

Irány a whiskey-biznisz

4. Szexjelenetek élőben, kukkolóktól

Kémkamerák szállodákban, show a neten

5. Megmérgezték a bunga-bunga modellt?

Rejtélyesen halt meg a koronatanú

6. Tanár-diák szex a tanteremben

A fiú még csak 17 volt, a tanárnő majdnem 30-cal több

7. Mi volt Lady Churchill és a királynő közt?

Filmen a 18. századi féltékenységi dráma

8. Pucéron kampányolt a professzor asszony

A Brexit meztelenné tesz

9. Meghalt a híres csók háborús hőse

Öröm vagy szexuális zaklatás?

10. Sporttörténeti per kezdődött

Indulhat-e a nők között Semenya?

Műsoraink
2019.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások 1.
2019.04.20. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások 2.
2019.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások 1. ism.
Közösség
Nap lánya

A YouTube latin királynője

Szófelhő / Archív
--