Éjszaka fal, nappal fogyókúrázik
Nagyon jó étvágyú alvaevő egy brit nő
[j.protic] publikálva: 2013-04-24 16:22:00 | Nyomtatás
Igen ritka alvási rendellenességtől szenved egy brit nő: alvaevő. Étvágya remek, éjjelenként 2500 kalóriányi étket töm magába anélkül, hogy reggel emlékezne lakomáira. Nappal viszont szigorúan fogyókúrázik, mivel éjjelente nincs önkontrollja.
Az 55 éves Lesley Cusack csak a konyhai nyomokból tud következtetni arra, hogy mit falt fel éjjel. Előfordult már szappan, festék, vazelin, köhögéscsillapító szirup is öntudatlan étrendjében. Hogy elejét vegye alvaevésének, riasztókat szerelt fel a lakásban, hátha azok felébresztik, mikor éji portyára indul, ám hiába. A riasztókat alvajárva is kikapcsolja.
"A legborzalmasabb eddig a festék volt, annyira rettenetes ízű, hogy attól még fel is ébredtem. Mástól és máskor soha. Eltartott egy ideig, míg rájöttem, hogy mi is van a számban" - idézte a nőt a The Daily Telegraph című brit lap.
Paul Reading, a James Cook Egyetemi Kórház neurológusa úgy tudja, hogy a felnőtt brit lakosságnak nagyjából az egy százaléka alvajáró, és egy részük álmában képes egész összetett cselekvéssorra, még főzni is.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás